Négy érmet szerzett Magyarország csapata a Földrajzi Olimpián Közoktatás
Eduline/MTI

Négy érmet szerzett Magyarország csapata a Földrajzi Olimpián

Két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett Magyarország csapata a Földrajzi Olimpián (International Geography Olympiad), ez minden idők legjobb magyar szereplése.

A 16-19 éves diákok versenyét augusztus 8. és 13. között rendezték meg az indonéziai Bandungban – olvasható az MTI-n.

A Pécsi Tudományegyetem közleménye szerint aranyérmet az összesítésben a 7. helyet elérő Bérczy Barna, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának tanulója, és a 8. helyen záró Kurenkov Efim, a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium diákja kapott. Lontay Olivér, a Milestone Institute hallgatójának teljesítményét ezüst-, Hajdu Márton, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium diákjáét bronzéremmel jutalmazták.

A Nemzetközi Földrajzi Unió védnöksége alatt immár 19. alkalommal rendezett, angol nyelvű versenyre 52 ország 200 tanulója nevezett, közülük 90-et díjaztak éremmel, 15-öt arannyal. A magyar résztvevőknek először a Földrajzi és Földtudományi Intézet, valamint a Modern Geográfus Alapítvány által szervezett versenyen kellett megmérettetünk magukat, amelynek első négy helyezettje utazhatott az idei olimpiára.

 

 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.