Napokon belül megérkezhet a hivatalos tanév rendje Közoktatás
Székács Linda

Napokon belül megérkezhet a hivatalos tanév rendje

Bár a tervezete már elérhető, a hivatalos tanév rendjére még néhány napot várnunk kell.

Július 27-én tette közzé a kormány a 2023/24-es tanév rendjének tervezetét, amiből többek között az is kiderült, hogy a diákoknak a nyári szünet után 2023. szeptember 1-jén kell majd először iskolába menniük, a tanév viszont a megszokottnál jóval később, 2024. június 21-én érhet majd véget, cserébe viszont hosszabb őszi, téli és tavaszi szünetekkel számolhatnának a tanulók és a pedagógusok.

Mivel azonban ez még nem a hivatalos tanév rendje, amit augusztus 4-ig bírálni is lehet, előfordulhat, hogy végül teljesen más időpontokat határoznak majd meg. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyébként élt is a bírálási lehetőséggel, lapunknak küldött közleményükben azt írják "az előterjesztők nem vették figyelembe Magyarország klimatikus viszonyait. A tanítás zömében nem légkondicionált helyiségekben történik. Rekkenő hőségben tanítási napokat szervezni köztudottan nem hatékony".

A hivatalos tanév rendjéről amint megérkezik, mi is beszámolunk majd nektek.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.