Több iskolában is szülők végzik a nyár folyamán esedékes felújításokat Közoktatás
Székács Linda

Több iskolában is szülők végzik a nyár folyamán esedékes felújításokat

Van, ahol kétkezi segítséget, máshol eszközöket kérnek az iskolák, de olyan intézmények is vannak, amik alapítványokat hoztak létre, mert a tankerületnek nem forrja a szükséges felújításokra és eszközök beszerzésére.

Hiába a fenntartók feladata, számos intézményben a szülők végzik az iskolák nyári festését és karbantartását - derül ki a Népszava cikkéből.

A lap szerint a dorogi Eötvös József Általános Iskola igazgatója már a tanévzáró előtt értesítette a diákok szüleit, hogy szükség lenne a segítségükre az intézmény rozsdás kerítésének a felújításához, amihez munkaeszközöket, flexet, csiszolót és festéket is kért, amit végül ingyen kaptak egy esztergomi cégtől. De „Közösségi kivitelezéssel”, szülők, diákok és tanárok segítségével készülnek a martonvásári Beethoven Általános Iskola belső falfestésére is, amihez az egyik nagyobb áruházlánc közösségi programjához nyújtottak be támogatási kérelmet a Dunaújvárosi Tankerületi Központ helyett. A pályázat végül pozitív elbírálást kapott, a munkálatok megkezdése előtt viszont szavazatgyűjtés lesz. Ebben az időszakban az áruházban vásárlók a vásárlásaik után 1 zsetont kapnak, amit a kihelyezett zsetongyűjtő pontokon dobhatnak be az intézményt támogató pályázati programhoz.

Nem egyedi eset az sem, hogy az anyagköltségeket a tankerület fizeti, a felújítást azonban a szülők végzik, de olyan iskola is van, ahol a karbantartó fest a szülők pénzéből megvásárolt anyagokkal, míg egy Hajdú-Bihar megyei középiskolában egy festőként dolgozó apa intézi a festést olyan festékkel, amit egy másik, építési vállalkozóként dolgozó édesapa szerzett be.

Miklós György, a Szülői Hang Közösség egyik képviselője szerint sok olyan iskola is van, ami alapítványt hoz létre, amin keresztül szülői hozzájárulást kérnek.

"Bár az anyagi és fizikai segítségnyújtás is önkéntes, a szülők – gyermekik érdekében – sokszor mégis rá vannak kényszerülve, a fenntartók pedig ki is használják ezt" - mondta.

A közösség képviselője ugyanakkor azt is hozzátette, ezek gyakran „megszorítási központokként” működnek és nagyon alacsony keretből gazdálkodnak, ezért spórolniuk kell, ami viszont már az állam felelőssége.

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.