Több milliárd forinttal emelkedik az oktatásra szánt költségvetés 2024-ben Közoktatás
Tornyos Kata

Több milliárd forinttal emelkedik az oktatásra szánt költségvetés 2024-ben

Elfogadta az Országgyűlés a jövő évi költségvetést: az Oktatásra és egészségügyre majd összesen 1000 milliárddal több jut 2024-ben.

A korábbi évekhez képest szembeötlő változás, hogy az oktatásra és az egészségügyre fordított kiadások az inflációnál jóval nagyobb mértékben nőnek, csak erre a két területre az idei előirányzathoz képest 1000 milliárddal többet tervezett be a kormány, ebből tételesen 630 milliárddal nagyobb összeg jut az oktatásra – írta meg a Világgazdaság.

„Az a vállalásunk, hogy ha az Európai Unió kegyeskedik a nekünk járó pénzt megadni, akkor két év alatt elérjük a diplomás átlagbér 80 százalékát. Amíg az Uniótól nem kapunk pénzt, addig azt tudjuk vállalni, hogy a jövő évben az infláció fölött, és évről évre legalább 10 százalékkal emeljük a béreket” – mondta Gulyás Gergely egy Kormányinfón a pedagógus béremelésről. Az elfogadott költségvetés valóban fizetésemelésre enged következtetni, de több kritika szerint túl optimista a költségvetés.

Az oktatás területén zajló forrásbevonás leginkább az egyetemeket érinti, ugyanis 2024-ben 235 milliárd forinttal több pénzből gazdálkodhatnak, mint az idei évben.

121 igen és 44 nem szavazat mellett fogadta el az Országgyűlés a jövő évi költségvetést. A honvédelem kiadásai jelentősen emelkednek: jövőre 1309 milliárd forintot költenek a honvédelemre, ez két és félszeres növekedés 2019 óta és négyszeres 2010 óta, amikor mindössze 308 milliárdot fordított erre a területre az akkori kormány.

 


„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.