Megszavazták a státusztörvényt, miközben a Kossuth téren tüntettek ellene Közoktatás
Tornyos Kata

Megszavazták a státusztörvényt, miközben a Kossuth téren tüntettek ellene

Kedden megszavazták a Parlamentben a pedagógusok által csak "bosszútörvénynek" nevezett státusztörvényt. Az Egységes Diákfront egész napos rendezvényt szervezett a Kossuth térre, ahol ez ellen tüntetnek.

Az ellenzéki módosító javaslatok leszavazása után a szakma, az ellenzék, az érintett pedagógusok, diákok tiltakozása, és a több ezres utcai tüntetések ellenére az Országgyűlésben a kormánypárti többség megszavazta a pedagógusok életpályamodelljét, vagyis a státusztörvényt – írta meg a hvg.

136 igen, 58 nem, 0 tartózkodás mellett a kétharmados többséget igénylő részekkel együtt került elfogadásra a törvény.

A zárószavazás eredménye, ami magáért beszél. A bátorak megszavazták a bosszútörvényt. Köszönet Bakóczi Balázs képviselőnek a felvételért.

Posted by PDSZ - Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete on Tuesday, July 4, 2023

Közben már érkeznek is az első rekaciók a státusztörvény elfogadásának hírére. Balatoni József, azaz "Jocó bácsi" a Facebookon csak annyival reagált,

Akkor ennyi.

 

A Kossuth téren található demonstrációról itt láthatjátok a képgalériánkat.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.