Patkányfejet talált egy diák az iskolai ebédjében Közoktatás
Székács Linda

Patkányfejet talált egy diák az iskolai ebédjében

Az eset a kínai Csianghszi tartományban történt. A vezetőség állítja, hogy valójában egy furcsán kinéző kacsa feje van az ételben.

Patkányfejet talált egy kínai diák Csianghszi tartomány egyik kereskedelmi szakközépiskolájának menzáján az ebédjében - írta meg az Oddity Central.

A diák fotót készített és videóra vette a rizs között talált állatfejet, majd szembesítette vele a menza dolgozóit, aki szerint azonban nem patkány, hanem kacsafej volt a köretben, ami viszont része a kínai konyhának. Ezt követően a diák a közösségi oldalára is feltöltötte a felvételt, amin egyértelműen látszik, hogy egy fogakkal rendelkező patkány feje található a rizs között.

 

A videó elterjedése után az iskola is reagált a történtekre, amiben ők is azt írják, hogy az ételben egy furcsán kinéző kacsa feje található. Ezt másnap a helyi ételfelügyeleti osztály is alátámasztotta, majd az iskola vezetősége arra utasította a diákokat, hogy ne beszéljenek az esetről, menzát üzemeltető cég pedig a nyilatkozatában azt írta, az állati fej nem az általuk szállított étellel érkezett a konyhára, hanem más úton került oda. A cég arra is figyelmeztetette a diákokat, hogy az álhírek terjesztésének súlyos következményei lehetnek.

 

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?