Rétvári szerint a céljuk, hogy a pedagógusok minden hónapban érezzék az elismerést Közoktatás
Eduline/MTI

Rétvári szerint a céljuk, hogy a pedagógusok minden hónapban érezzék az elismerést

Maruzsa Zoltánnal együtt díjakat adott át pedagógusnap alkalmából pénteken. (Frissítve!)

A kormány azt szeretné, hogy ne csak pedagógusnapon érezzék az elismerést a tanárok, hanem minden hónapban a fizetésükön keresztül is, mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a pedagógusnap alkalmából odaítélt szakmai díjak átadásán pénteken. Kiemelve: az elismerésekkel azokat díjazzák, akik többet tettek hozzá a tanításhoz, mint mások, akik példaértékűen dolgoznak,

akik az órákon túl is foglalkoznak mind a lemaradókkal, mind a tehetségesekkel.

A politikus a fizetés kapcsán megismételte a 800 ezres átlagbérről szóló, az uniós forrásokhoz kötött ígéretét, melyet már korábban is hangoztatott. Rétvári Bence állítása szerint a magyar diákok teljesítménye a nemzetközi felmérések szerint folyamatosan javul, tavaly pedig minden eddiginél több érmet hoztak el a tudományos diákolimpiáról. Úgy látja, az otthonról hozott hátrányok ledolgozásában is fejlődött a magyar rendszer, hiszen

az utóbbi egy évtized alatt 26-ról 20 százalék alá esett az otthoni hátrányok iskolai teljesítményt befolyásoló tényezője.

Rétvári Bence Maruzsa Zoltánnal, a BM köznevelésért felelős államtitkárával tíz Apáczai Csere János-díjat, tizenöt Németh László-díjat, öt Brunszvik Teréz-díjat, öt Trefort Ágoston-díjat és hat Eötvös József-díjat adott át pedagógusnap alkalmából. (A díjazottak névsorát sajnos az MTI nem idézi, de megkerestük ezzel a tárcát, ha elküldik, frissítjük vele a cikkünket.)

Frissítés: A díjazottak teljes névsora ide kattintva olvasható.

Varga Mihály díszdoktor lett

Az Óbudai Egyetem beváltotta az induláskor táplált reményeket, jó esély van arra, hogy az oktatási intézmény az ország gazdasági fejlődésének egyik hajtómotorja legyen - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Óbudai Egyetem Kárpát-medencei pedagógusnapi ünnepségén pénteken Budapesten. Itt kitüntették az egyetem pedagógusait és mecénásait, illetve Varga díszdoktori címben részesült az egyetem érdekében végzett tevékenységéért.

(Kiemelt kép: MTI/Hegedüs Róbert)

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.