Levegőt! – országos demonstrációt tartottak a státusztörvény és a rendőri erőszak ellen Közoktatás
Tornyos Kata

Levegőt! – országos demonstrációt tartottak a státusztörvény és a rendőri erőszak ellen

Csütörtök délután Budapesten és 15 vidéki városban tűntettek a státusztörvény bevezetése és a rendőri erőszak ellen. A korábbiakhoz képest békés demonstráció volt a fővárosban, de a rendőrök igazoltatták a hivatalos tüntetés után vonulókat.

A Belügyminisztérium épülete mellett tartott demonstrációt csütörtök délután 5-től a Tanítanék Mozgalom és a noÁr.

De nemcsak Budapesten, hanem számos vidéki településen is voltak demonstrációk, például Debrecenben, Nagykanizsán, Dunaújvárosban, Szolnokon és Miskolcon is.

"Tüntessen békésen"

Ilyen feliratú szórólapokkal várta a rendőrség a demonstrálókat – olvasható a Telexen. Egyebek mellett arra kérték a résztvevőket, hogy

  • ne legyenek „megfélemlítő és félkatonai ruhában”,
  • ne tartsanak maguknál fegyvert vagy egyéb veszélyes eszközt,
  • ne takarják el az arcukat, és
  • tegyenek eleget a rendőri felszólításnak.

Lezárták a József Attila utcát

A tüntetés miatt délután fél ötkor lépett életbe ez a forgalmirend-változás. A tüntetők több mint ezren lehetettek beszámolók szerint.

Többen is felszólaltak az eseményen: Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik aktivistája, a Kölcsey gimnáziumból kirúgott pedagógus azt mondta, hogy már 75 ezren aláírták a státusztörvény elleni petíciót. Mellette ott volt a Heti Hetesből ismert színész és műsorvezető Hajdú Steve is, aki egy rappel indította meg a tüntetést. A szakmaiságot nem írhatja fel az ideológia, mindegy, hogy melyik oldalon állsz – mondta Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója.

Fél hétkor véget ért a tüntetés hivatalos része, de nem ment mindenki haza. A Tanítanék matricáival teleragasztották a Belügyminisztérium épületének falát, voltak akik ehhez az ablakba is felmásztak, de a rendőrök rájuk szóltak.

Karmelita helyett Parlament

"Pintér takarodj, vidd az összes haverod" skandálás mellett néhányan még a Parlament elé vonultak, ahol rendőrsorfal várta a tüntetőket. "Igazoltatáson kívül más intézkedés nem történt. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania, jó estét Budapest!" - jelentkezett be este a Budapesti Rendőrfőkapitányság, miután igazoltatták a Széchenyi rakparton vonulókat. A jogellenes gyűlés szervezőjével szemben a gyülekezési joggal való visszaélés miatt feljelentést is tettek.

Június ötödikén lesz a következő tüntetés az Oktogonnál

"Most egy pedagógusnapi kiállás keretében megmutathatjuk, hálásak vagyunk tanárainknak, együtt érzünk velük. Ezen a délutánon a tanároké a főszerep: a fokozódó indulatok közepette lassítsunk le egy kicsit, és ünnepeljük őket!" – olvasható az ADOM Diákmozgalom eseményének leírásában.




Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.