Vádat emeltek egy gyulai fiú ellen, aki úgy megverte az iskolatársát, hogy a diák maradandó sérüléseket szenvedett Közoktatás
Székács Linda

Vádat emeltek egy gyulai fiú ellen, aki úgy megverte az iskolatársát, hogy a diák maradandó sérüléseket szenvedett

Az eset még 2021-ben történt, a Gyulai Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó könnyű testi sértés vádjával gyanúsítja a jelenleg 17 éves fiút.

Az ügyészség közlése szerint egy akkor 15 éves fiú és a 16 éves iskolatársa 2021. november 19-én Békéscsabán egy sikátorban megbeszélték, hogy megküzdenek egymással. A 15 éves fiú szembefordult az akkor 16 éves vádlottal, majd hirtelen ököllel megütötte őt, aki az ütésektől elszédült. A sértett ezt követően próbált visszaütni, a vádlott azonban még 4-5 alkalommal megütötte, melynek következtében három fogáról is letörtek darabok. Később kiderült, a két első metszőfoga olyan súlyosan megsérült, hogy a fiú fogbélései megnyíltak, ami fogak elhalásához vezetett - számolt be róla a beol.hu.

A lap szerint az ügyészség közérdekű munka kiszabására tett indítványt, amiben szerepel az is, hogy a nyomozás 120 ezer forintos bűnügyi költségeit is a fiúnak kell kifizetni.

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.