Békés demonstrációtól a könnygázig: hogy jutottak el idáig a tanártüntetések? Közoktatás
Tornyos Kata

Békés demonstrációtól a könnygázig: hogy jutottak el idáig a tanártüntetések?

Sztrájktörvény, tanárok kirúgása, státusztörvény és könnygáz: 2022-től ismét folyamatosak a tanárok, szakszervezetek és diákok által szervezett tüntetések, demonstrációk és sztrájkok. Most összeszedtük ezeknek az eseményeknek az idővonalát és a kormány reakcióit. Az érettségi első két hete után, május 19-én folytatódnak a tanár-és pedagógustüntetések.

2022. január

2022-ben először január 12-én folytatott tárgyalást a kormány a két nagy tanári szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete sztrájkbizottságával. Mivel ez nem hozott eredményt - ahogy egyébként a későbbiek sem - az év első sztrájknapját és tüntetését január 31-én tartották. Ezt a Magyar Szakszervezeti Szövetség szervezte, a demonstráció célja pedig Székely Tamás, a szövetség MTI-nek adott nyilatkozata szerint a pedagógusok melletti szolidaritás volt.

2022. február

Ebben a hónapban sztrájkhullám volt az oktatási intézményekben, február 27-én meghaladta a 130-at az országos polgári engedetlenséghez csatlakozó iskolák száma.

2022. március

Megjelent a Diákok a tanárokért nevű csoportosulás, akiknek a gimnazista diákokból álló tagjait egy cikksorozatban mutattuk be tavaly. Ma már Egységes Diákfrontként tevékenykednek.

Március 16-án a pedagóggussztrájk mellett a Kossuth téri Tisza István szobornál diákok és tanárszakos hallgatók tüntettek, de megszólalt az eseményen Berg Judit író, és Molnár Áron, "noÁr" is, akinek egyébként szintén ezen a napon vált mindenki számára elérhetővé a "Tanítani akarunk" című dala, ami az elkövetkezendő hónapok során kétségtelenül a megmozdulások egyik szimbóluma lett.

Két nappal később, március 18-án szintén egy diákokból álló csoport tartott alternatív tanítási napot a Kossuth téren, március 19-én pedig szintén a Parlament előtt tartottak "kockásinges találkozót" a pedagógusok, amin több ezren gyűltek össze és a szakszervezetek képviselői mellett felszólalt többek között Nagy Ervin színművész, valamint számos szülő is.

2022. április

A Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom újabb tüntetést és szolidaritási koncertet szervezett néhány nappal a választások előtt, április 1-jén a Kossuth téren, amin fellépett a Punnany Massif, a Belmondo és a Csíkszerda kórus is. Aztán jöttek a választások, ami után a Pintés Sándor által vezetett Belügyminisztériumhoz került a közoktatás és innentől kezdve vált érzékelhetővé egy szigorúbb fellépés a kormány oldaláról.

„Valahogy nem tudtunk prioritás lenni… Az uniós országokban most egy kivételével van oktatási minisztérium. Na, melyik a kivétel?” – így reagált a Pedagógusok Szakszervezet a helyzetre.

 

2022. május

 

Bár Pintér Sándor elismerte, hogy emelni kell a pedagógusok bérét, változások továbbra sem történtek, május végén pedig a parlament megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely lehetetlenné tette a pedagógusok törvényes sztrájkját. Innentől kezdve a  jogszabály alapján a pedagógussztrájk idején minden óvodában és iskolában biztosítani kell a gyerekfelügyeletet, a csoportokat nem lehet összevonni, a tanórák felét – egyes esetekben 100 százalékát – meg kell tartani, a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő diákok foglalkozásait ugyanúgy meg kell tartani, mint ha nem lenne sztrájk.

 

2022. június

 

A sztrájktörvényre válaszul a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum pedagógusai bejelentették, hogy a szeptemberben kezdődő tanévtől polgári engedetlenségi akciót fontolgatnak.  A budapesti Kölcsey-gimnázium huszonnégy tanára csatlakozott az Illyéshez.

 

2022. szeptermber


A 2022/23-as tanév már rögtön szeptember 2-án tüntetéssel indult, amit a Diákok a tanárokért csoport szervezett. Miközben a tüntetést követően a diákok virrasztást is szerveztek az oktatásért, az intézményekben tovább folytatódtak a tavaszihoz hasonló akciók, a beiktatott sztrájktörvény miatt viszont a legtöbb polgári engedetlenségi akcióvá alakult, szeptember 9-én pedig meg is érkeztek az első kirúgással fenyegető tankerületi levelek, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt pedig felmentette a pozíciójából a tankerület.

 

Szeptember 30-án meglepő fordulatot vett a helyzet, ugyanis a fenyegetések valósággá formálódtak: a polgári engedetlenségre válaszul öt tanárt azonnali hatállyal kirúgtak a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. A Diákok a tanárokért csoport gyorsan reagált és estére tüntetést szerveztek a gimnázium elé.

 

 

2022. október

 

Október 5-én nagyon sűrű volt a nap: országos sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a diákok elfoglalták a Margit hidat, a két nagy pedagógus-szakszervezet panaszokat adott át az alapvető jogok biztosának, este pedig NoÁr-koncert volt a Kossuth téren.

 

Október 14-én ismét tüntetést szerveztek a diákok, ekkor jelentették be, hogy megalakították az Egységes Diákfrontot:

 

„Legyen ez példa minden csoportnak, amelyet az elmúlt időben a hatalom megfélemlített, elnyomott vagy semmibe vett. Legyen példa, hogy csak közösen érhetünk el valamit. Legyen példa, hogy folytatjuk, mert nem félünk” - mondta Mihalics Lili.

 

Több tízezer diák, tanár és szülő tüntetett október 23-án a Műegyetem rakparton. Ekkor került a köztudatba Pankotai Lili, aki a tüntetésen előadott egy általa írt slamet, amiben trágár szavakat is használt. Emiatt iskolaváltásra kényszerült.


2022. november

 

Folytatódtak a sztrájkok és tüntetések is ebben a hónapban, amiket zömmel a szakszervezetek szerveztek. Az egyházi intézmények pedagógusai pedig "tanárballagást" tartottak a Deák téren.

 

November 30-án ismét lecsapott a Belügyminisztérium: a Karinthy Frigyes Gimnáziumból összesen 6 pedagógus bocsátott el a tankerület arra hivatkozva, hogy a korábbi polgári engedetlenségi akciók, sztrájknapok, és az egyhetes munkabeszüntetés miatt az érintett pedagógusok akadályozták a diákok "tankötelezettségének teljesítését és a művelődés alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását". De kirúgtak egy-egy tanárt a budapesti Vörösmarty Mihály és Eötvös József Gimnáziumból is, emellett pedig több tucat pedagógus kapott fenyegető levelet,

 

2022. december

 

December 3-án a Klebersberg Központ előtt aztán több százan tüntettek a kirúgott pedagógusokért. Az Egységes Diákfront egy héten keresztül virrasztott a Belügyminisztérium épülete előtt, a Tanítanék néhány tagja pedig a parlament egyik karzatára szervezett demonstrációt

 

A köztévében egy szó sem esett a hónapok óta tartó akciókról, ezért a diákok felszólították az MTVA-t, hogy megszólalhassanak az elmúlt időszakban zajló sorozatos kiállásokról és azok okairól. Erre azonban nem kaptak választ, így a Kunigunda utcai székházhoz vonultak fáklyákkal.

 

2023. március

 

Március másodikán tette közzé a Belügyminisztérium a státusztörvényről szóló jogszabálytervezetet. Ebben többek között ezeket korlátozzák:

  • 4 helyett 6 hónapos lenne a próbaidő, ami alatt indoklás nélkül el lehet bárkit bocsájtani,
  • a felmentési idő 8 hónapról 60 napra csökkenne,
  • azonban ha a munkavállaló kezdeményezi a felmondását, akkor az úgynevezett „lemondási idő” (amíg továbbra is dolgoznia kell) 2 hónap helyett 6 hónapra emelkedne,
  • az ingyenesen elrendelhető helyettesítések óraszámát 60-ról 80-ra emelnék,
  • bevezetnék a 33-40 órás kötetlen munkaidőintézményen belüli eltöltését

Emiatt folyamatosak az egyeztetések a kormány és a szakszervezetek között, a tervezet akár felmondási hullámot is elindíthat a közoktatásban. A kérdéskör a Kormányinfókon is gyakran felmerül, Gulyás Gergely azt mondta, hogy "Az oktatás a gyerekekért van és nem a pedagógusokért."

2023. április

"Le a bosszútörvénnyel! Le az elnyomással!" néven szerveztek tüntetést az április 24-i sztrájknap után a pedagógus szakszervezetek a tanárokat korlátozó státusztörvény ellen.  A tüntetők először a Belügyminisztérium elé vonultak, majd este csatlakoztak a Várban, a Karmelita kolostor előtt zajló kordonbontó akcióhoz. Ekkor került elő először a könnygáz:

 

Közben annyi sikert értek el a szakszervezetek, hogy elvetették az otthoni számítógépeik megfigyelését.

 

Május harmadikán volt a legutolsó tüntetés, ez szintén a Karmelitánál végződött, de nem mindenkinek itt ért véget, mert néhány embert – köztük diákokat is – bevittek a rendőrök. Gulyás Gergely szerint profi és kifogástalan volt a rendőri fellépés.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.