Demeter Szilárd az átírt versről: Utoljára a kommunisták csináltak ilyet Közoktatás
Székács Linda

Demeter Szilárd az átírt versről: Utoljára a kommunisták csináltak ilyet

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója azt mondta, amíg ő a múzeum vezetője, "küzdeni fog" a cenzúra ellen.

Korábban már mi is beszámoltunk róla, hogy a szerző tudta nélkül, módosítva jelent meg Kiss Judit Ágnes "Szó" című verse a Katolikus Pedagógiai Intézet által kiadott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 10. osztályosoknak szóló irodalom szöveg-és feladatgyűjteményében.

Maradj, mert meg kell védeni,
Kinek nincs is hova,
Legyen szegény, hajléktalan,
Zsidó, meleg, roma,

- hangzik az eredeti vers, melyben a meleg szó helyett a tankönyben magyar jelent meg. Azóta megtudtuk; Kiss Judit Ágnes elmondása szerint a kiadó egy olyan oldalról emelhette át a verset, ahová valaki már átírva töltötte fel azt, és amit emiatt többször is kért a módosításra, a kiadó pedig leállította a nyomtatást és azt ígérte, korrigálják a hibát.

A történtekkel kapcsolatban a Népszava felkereste Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját, akit többek között arról is kérdezték, mit gondol arról, hogy egy kortárs költő versének szövegét a kiadó megváltoztatta anélkül, hogy a szerző hozzájárulását kérte volna, és ideológiai indíttatásúnak tartja-e a változtatást, utalva arra, amikor az irodalomtankönyvben Ady Endre: Magyar jakobinus dala című művében kicserélték az oláh szót románra.

Nyilatkozatában Demeter Szilárd azt írja;

Nálunk utoljára a kommunisták csináltak ilyent, jelenleg a fejlett Nyugaton a woke jegyében cenzúráznak, vagy írnak át píszíre műveket. Amíg én vagyok a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, addig ezen gyakorlat ellen küzdeni fogok és védem az alkotói szabadságot. Ha a tankönyvszerző úgy érzi, hogy a kiválasztott mű valamilyen oknál fogva nem vállalható, akkor keressen másikat.

A teljes nyilatkozatt ide kattintva olvasható.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.