Körbeénekelte diákjaival a világot, Dubajban kapott díjat a balatonboglári angoltanár Közoktatás
Tarnay Kristóf Ábel

Körbeénekelte diákjaival a világot, Dubajban kapott díjat a balatonboglári angoltanár

A magyar pedagógus diákjaival korábban az NBC Today Show-jában is szerepelt és más nemzetközi díjakat is kapott.

Dubajban az AKS Education Awards díjátadójánév leginspirálóbb tanára díjat kapta meg nemzetközi munkájáért Tóthné Bán Gyöngyi, a balatonboglári általános iskola nyelvtanára, írta meg a Sonline. Ez egy indiai szervezet kitüntetése, amelyben embereket és intézményeket díjaznak, akik sokat tettek hozzá az indiai és azon kívüli oktatási rendszerhez. A portál felidézi: 14 éve az interneten kezdett el „barangolni a világban” a felsős diákjaival.

„Kezdetben a célom a nyelvtanulás motiválása volt, aztán kalandozásaink során kinyílt a szemünk a világra, megismertünk rengeteg kultúrát, hagyományokat, embereket, iskolákat más országokból, miközben mi is megismertettük a magyar hagyományokat, kultúrát, ünnepeinket, zenénket a világgal” – fogalmazott a lapnak a pedagógus. Minden évben csatlakoznak „Énekeljük körbe a világot” címmel a Global Connection Day programhoz, ahol eddig hatvan ország több mint nyolcvan iskolájával zenéltek, énekeltek együtt.

Nem ez az első elismerése Tóthnénak, tavaly ősszel Global Teachers Award díjjal ismerték el. 2021 őszén pedig – erről korábban a Képmás írt – a Koen Timmers és Dr. Jane Goodall szervezésében meghirdetett Climate Action projektben megkapták a School of Excellence díjat. 2018-ban pedig egy amerikai iskolával együtt szerepeltek az az NBC Today Show-jában is. A mostani díjhoz referenciákat gyűjtöttek róla, mielőtt közölték vele: ő nyerte a többfordulós nemzetközi versenyt.

(Kiemelt kép: AKS Education Awards, Facebook)

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.