Két éve konténerben, egymást váltva tanulnak az encsi diákok Közoktatás
Székács Linda

Két éve konténerben, egymást váltva tanulnak az encsi diákok

Hiába írtak ki közbeszerzést, a kormány egyelőre nem adott forrást a két éve leégett iskola felújítására.

Az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola tetőszerkezete 2021-ben égett le, az intézmény pedig azóta is tető nélkül áll. A szerdai RTL Híradó szerint a gyerekek oktatását azóta konténeriskolában és az eredeti épület épen maradt részeiben oldják meg, ami viszont túl kicsi. Éppen ezért az alsó tagozatosok tanítása délelőtt, a felsősöké pedig délután zajlik.

A 130 diák és a tanári kar egyetlen mosdón osztozik, az épületben pedig a tűzeset óta tanári szoba sincs

- hangzik el.

Mika Gergely, Encs polgármestere szerint az épület felújítására szolgáló közbeszerzést 2022 nyarán, közel egy évvel ezelőtt írták ki, de a kormány azóta sem adott pénzt a leégett tető felújítására. Mivel ez azóta már le is járt, a gyerekeknek a következő tanévet is a konténerekben kell elkezdeniük. Gulyás Gergely korábban azt mondta, a felújításról ebben a hónapban dönthet a kormány.

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.