Nem büntethető a diáktársait is meggyilkoló belgrádi iskolai lövöldöző Közoktatás
Székács Linda

Nem büntethető a diáktársait is meggyilkoló belgrádi iskolai lövöldöző

Több osztálytársát és az intézmény egy dolgozóját is meggyilkolta egy 13 éves fiú szerda délelőtt Szerbiában. Az államfő a szerb törvények módosítását szorgalmazza, mert az országban egyelőre nem büntethetők a 14 éven aluli bűnözők.

Csak június végén lesz 14 éves az a fiú, aki szerda délelőtt, nem sokkal a tanítás kezdete után lövöldözni kezdett egy belgrádi általános iskolában. Mivel a a szerb törvények szerint csak a 14 éven felüliek büntethetők a legsúlyosabb bűncselekmények esetében is, a fiú nem vonható felelősségre annak ellenére sem, hogy a támadásban nyolc osztálytársa és az intézmény biztonsági őre is elhunyt, hat diák és az órát tartó pedagógus pedig súlyosan megsebesült.

Az ország államfője, Aleksandar Vucic a szerda délután tartott rendkívüli sajtótájékoztatója szerint a a büntethetőség korhatárát a nemzetközi példák alapján Szerbiában is 14-ről 12 évre kellene csökkenteni, nem zárható ki ugyanis, hogy a fiú pontosan tudta; nem vonható felelősségre tettéért.

A vérengzés után a fiút a hatóságok elfogták, egyelőre nem derült ki pontosan, miért támadt az osztálytársaira. Az államfő szerint a diákot ugyanis nem bántalmazták, bár az utóbbi időben osztályt kellett váltania, mert nem tudott beilleszkedni. A nyomozás során kiderült, hogy legalább egy hónapja tervezte a támadást,a 9 milliméteres gyilkos fegyveren kívül pedig egy kisebb pisztolyt, négy Molotov-koktélt és három feltöltött tárat is vitt magával, illetve egy listát azoknak a diákoknak a nevével, akiket lelőni tervezet.

Az MTI információi szerint a lövöldözés után a fiú maga hívta fel a rendőrséget, bemutatkozott, és elmondta, hogy megölt néhány embert az iskolában. A szerb elnök szerint a fiú tervein látszik, hogy valamilyen számítógépes játékot játszott, ahol mindenkinek több élete van. Nem tanúsít megbánást, sőt úgy gondolja, hogy a közösségi médiában most egyesek szemében hős lehet.

A szerb kormány péntektől vasárnapig háromnapos gyászt hirdetett.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévő 24 év alattiaknak rendszeresített, ingyenesen hívható 116-111 telefonszámot! Ha egy 24 év alatti fiatalért aggódsz, akkor keresd a Kék Vonal felnőttek számára fenntartott segélyvonalát, a 116-000-át. Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt érdemes megnézned, vagy keresd meg a Kék Vonal alaptíványt online.

Amennyiben 24 év alatti fiatal vagy, és meghallgatásra vagy segítségre van szükséged, hívd a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt a 116-111-en (országosan hívható napi 24 órában, körzetszám nélkül, névtelenül és ingyenesen). Ha egy 24 év alatti fiatalért aggódsz, akkor keresd a Kék Vonal felnőttek számára fenntartott segélyvonalát, a 116-000-át. Az alaptíványt online is eléred a www.kek-vonal.hu weboldalon keresztül, ahol az anonim chat szobában vagy email felületen írásban is kérhetsz segítséget.


Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.