Drasztikusan romlott a középiskolás lányok mentális egészsége Közoktatás
Tornyos Kata

Drasztikusan romlott a középiskolás lányok mentális egészsége

A középiskolás lányok közel harmada vette fontolóra az öngyilkosságot a koronavírus-járvány alatt az Egyesült Államokban.

Ez jelentős növekedés az elmúlt évekhez képest, ugyanis 2019-ben ez az arány 24 százalék volt - derül ki az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ felméréséből, amelyben a 14-18 év közötti középiskolás korosztályt vizsgálták. A fiú tanulók 14,3 százaléka gondolkodott el az öngyilkosságon, ez egy százalék növekedést jelent 2019-hez képest.

Az is kiderül a felmérésből, hogy a lánydiákok majdnem negyede konkrét tervet készített arról, hogyan ártson magának. A kilencedikes és tizedikes korosztálynál jellemzőbb az elkeseredettség, mint a tizenkettedikeseknél. A részletes tanulmányból az is kiderül, hogy az aktív szexuális életet élő lányok között gyakoribb az öngyilkossági kísérlet, mint azoknál, akiknek még nem volt szexuális kapcsolata.

Sajnos nem csak gondolati síkról van szó

13,3 százaléka a 14-18 éves lányoknak meg is kísérelte az öngyilkosságot, míg a fiúknak 6,6 százaléka próbált végetvetni az életének.

Magyarországon is drasztikusan romlott a helyzet

Nőtt a hangulatzavarral, depressziós tünetekkel küzdő gyerekek és az öngyilkossági kísérletek száma, Magyarország mégsem tesz semmit a fiatalok megóvására - írtuk meg tavaly. Azóta két magyar diák követett el öngyilkosságot. De az egyetemisták mentális állapotával is komoly gondok vannak az ELTE vezetésével készült felmérés alapján.

 

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévő 24 év alattiaknak rendszeresített, ingyenesen hívható 116-111 telefonszámot! Ha egy 24 év alatti fiatalért aggódsz, akkor keresd a Kék Vonal felnőttek számára fenntartott segélyvonalát, a 116-000-át. Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt érdemes megnézned, vagy keresd meg a Kék Vonal alaptíványt online.

 


Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.