"Honvédelem" tantárgy próbaoktatása indul az új tanévben Közoktatás
Eduline/MTI

"Honvédelem" tantárgy próbaoktatása indul az új tanévben

A kezdeményezéshez egyre több iskola csatlakozik.

2023/2024. tanévtől kezdődően a már sikeres kadétprogram mellett egy új, a középiskolák szabad órakerete terhére választható középiskolai tantárgy teremti meg annak a lehetőségét, hogy a magyar fiatalok részletesebben is megismerhessék a haza védelméhez kapcsolódó állampolgári kötelezettségeket. A tantárgy oktatásában részt vevő fiatalok a legfontosabb honvédelmi szervezetek és feladatok megismerésén túl elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhetnek egyebek között a kibervédelem és a térképészet területén és elsajátíthatnak egyéb gyakorlati ismereteket is - közölte az Országos Sajtószolgálattal a Honvédelmi Minisztérium.

A közleményben azt írják, a Honvédelem elnevezésű tantárgy próbaoktatása 2023 szeptemberében kezdődik meg heti egy tanórában az ország számos középiskolájában, melyek kiválasztása a Belügyminisztériummal és a Kulturális és Innovációs Minisztériummal közreműködésével történt.

A tantárgy a 2017-ben indult háromszintű Honvéd Kadét Program (HKP) része, melynek célja, hogy "tudatosítsa a haza szeretetének és a haza védelmének fontosságát, valamint hozzájáruljon a fiatalok felelős állampolgárrá neveléséhez".

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.