Mi van akkor, ha nem sikerült a középiskolai felvételi? Közoktatás
Eduline

Mi van akkor, ha nem sikerült a középiskolai felvételi?

A most következő héten több tízezer negyedikes, hatodikos és nyolcadikos diák kapja meg a középiskolai felvételi eredményét. Előfordulhat viszont, hogy valaki egy iskolába sem került be. Még nincs veszve semmi, mutatjuk, hogy mit lehet tenni.

Egy lehetőség van: újra neki lehet futni a folyamatnak a rendkívüli felvételin, amely május 8-án kezdődik.Ilyenkor a jelentkezést már egyénileg kell intézni, vagyis nem az általános iskolák, osztályfőnökök töltik ki és küldik el a jelentkezési lapokat, valamint  közvetlenül a kiválasztott középfokú iskolával kell egyeztetni, majd jelentkezni.

Érdemes tudnotok, hogy csak azokban az iskolákban tartanak azonban rendkívüli felvételi eljárást, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel, így nem minden intézménybe adhatjátok le az utólagos jelentkezéseteket.

Az utólag benyújtott felvételi kérelmekről egyébként május 19-ig kell döntenie az iskolaigazgatónak, de az intézmények egészen augusztus végéig tarthatnak rendkívüli felvételi eljárást.

Meglepő módon sokszor a különböző rangsorokban előkelő helyezést szerző gimnáziumokban és technikumokban is maradnak helyek. Néhány nap múlva az Oktatási Hivatal oldalán is megtaláljátok majd az összes olyan iskolát, ahol „pótfelvételit” hirdetnek. Június 21-én pedig megkezdődik a beiratkozás is a középiskolákba.

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.