Öngyilkosságot kísérelt meg az iskolai mészárlást tervező miskolci tini Közoktatás
Eduline

Öngyilkosságot kísérelt meg az iskolai mészárlást tervező miskolci tini

A nevelőotthonba helyezett fiúra szerencsére időben rátaláltak.

Felakasztotta magát az a 17 éves miskolci tinédzser, akit vasárnap azért vettek őrizetbe, mert iskolai lövöldözést tervezett - tudta meg a Blikk.

A lap értesülései szerint az elfogását követően a kamaszt nevelőintézetben helyezték el, itt próbált meg öngyilkos lenni azzal, hogy lepedőket font össze, majd a radiátorhoz kötve felakasztotta magát. A fiúra az intézményben dolgozó nevelők találtak rá, akik időben intézkedtek, majd mentőt hívtak hozzá.

A kamaszt azt követően vették őrizetbe, hogy a közösségi oldalakon többször azt írta; ha betölti a 18-at fegyvert szerez és iskolai vérengzést rendez. A tudását lövészklubban akarta tökéletesíteni, hogy minimum 50 gyerekkel, majd a kiérkező rendőrökkel is végezzen.

Édesanyja később azt mondta, a fia mindig is magányos gyerek volt, aki az online világba menekült, ahol minél hangzatosabbat írt, annál jobban figyeltek rá.

Sajnos, nem mérte fel, hogy amit felelőtlenül, átgondolatlanul ír, azt valaki komolyan veszi és ennek nagyon rossz vége lesz

- tette hozzá.

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.