Felszólalt a kormány törvényalkotási folyamatai ellen a veszprémi Lovassy László Gimnázium Közoktatás
Eduline

Felszólalt a kormány törvényalkotási folyamatai ellen a veszprémi Lovassy László Gimnázium

Szerintük a kérdőíves felmérés nem helyettesíti az érdemi párbeszédet.

„Mi, a veszprémi Lovassy László Gimnázium tanárai, elfogadhatatlannak tartjuk azt a gyakorlatot, amely jelenleg Magyarország törvényalkotási folyamataira jellemző. Egy éve próbáljuk – igen szűkre szabott lehetőségek mellett – elérni, hogy a döntéshozók hallják meg a hangunkat, figyelembe vegyék észrevételeinket, és érdemi párbeszédet folytassanak számunkra is hiteles szakmai szervezetekkel és a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel” – tették közzé az iskola pedagógusai Facebookon.

 

A veszprémi Lovassy László Gimnázium nevelőtestületének 75%-a követeli közleményben azt, hogy a jelenleg a...

Posted by Sándor Katanics on Thursday, March 16, 2023
A közlemény szerint a tanári kar elsősorban azt kifogásolja, hogy a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva a szakmai szervezetekkel való egyeztetés nélkül módosítja vagy alkot új törvényeket. Szerintük a kérdőíves kutatás ugyanis „nem helyettesítheti azokat a demokratikus egyeztetési formákat, amelyeket kötelezően biztosítani kellene az ilyen súlyú”, a tanári érdekeket „ jelentősen sértő, a lehetőségeinket végletesen korlátozó döntések eltervezésekor, nyilvánosságra hozatalakor”.

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy miközben a tanítványaink érdekeire hivatkozik a döntéshozó, valójában olyan döntéseket készít elő, amelyekkel a közoktatás minőségének jelentős mértékű romlását idézi elő” – írják.

A közleményt, amelyben érdemi párbeszédet és egyeztetést követelnek az 56 fős nevelőtestületből 43-an írták alá, de melléjük álltak a Miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanárai is, akik szerint az elmúlt hét évben „semmilyen koncepcionális, a közoktatás színvonalának javulását eredményező változtatás nem történt, és a most megjelent jogszabálytervezetek sem tartalmaznak semmi előremutatót”

„Követeljük, hogy a tervezetcsomag ne kerüljön megvitatásra sem az országgyűlésben, hanem azonnali, a - retorzió helyett - az oktatás megújítását célként kitűző demokratikus egyeztetés kezdődjön az érintettek széles körének bevonásával” – hangsúlyozzák.

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.