Egy Magyar Kémiaoktatásért Díjjal kitüntetett pedagógus is a felmondó tanárok között van Közoktatás
Eduline

Egy Magyar Kémiaoktatásért Díjjal kitüntetett pedagógus is a felmondó tanárok között van

Szakmány Csaba 2022 tavaszán döntött a pályaelhagyás mellett, miután már képtelen volt eltartani a családját a fizetéséből.

Felmondott az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium a kémiaoktatás fejlesztéséért és tehetséggondozó tevékenységéért a Richter Magyar Kémiaoktatásért Díjjal kitüntetett tanára, mert már nem tudta eltartani a családját a tanári fizetéséből - derül ki a Válaszonline-nak adott interjújából.

Szakmány Csaba huszonöt évvel ezelőtt, tizedikes korában döntötte el, hogy tanár lesz. Karrierje során kezdetben a Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban volt osztályfőnök, majd Budapestre költözött és az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumában lett vezetőtanár, ahol az osztályába járó utolsó éves kémia szakos diákokat segítette a tanárrá válásban. Három éven át tanított módszertani tárgyakat az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizika szakos tanárjelöltjeinek, de bekapcsolódott a Szent Szabolcs Alapítvány munkájába is, ahol igyekezett arról gondoskodni, hogy legyen utánpótlás a természettudományokat tanító pedagógusokból.

Alig 35 évesen, az addigi legfiatalabbként aztán 2021-ben aztán elnyerte a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért járó díját, de az elhivatottsága és a munkája iránti szeretet ellenére 2022 tavaszán mégis a tanári pálya elhagyása mellett döntött.

"Tavaly február-március környékén eljött az a nagyon prózai helyzet, hogy bár volt még két hét hátra a fizetésig, mindössze 25 ezer forint maradt a családi bankszámlánkon. Elsőre azt gondolja az ember, lehet, hogy nem spóroltunk eléggé, de miután ez kétszer-háromszor megismétlődött, a harmadik hónapban pedig már a szüleimnek kellett kisegíteniük, be kellett látnom, hogy a helyzet tarthatatlan" - indokolta meg a döntését.

A tanári pálya mellett Szakmány Csaba egy olyan alapítvány szakmai vezetőjeként is dolgozik, ami kifejezetten a természettudományos tárgyak és a pedagógusi pálya népszerűsítésére jött létre, a felmondását követően viszont úgy érezte, hiteltelen lenne, ha bárkit is arra biztatna, hogy legyen tanár, hiszen ő maga sem tudja eltartani a családját a fizetéséből. Helyette azoknak a pályán lévő pedagógusoknak az erősítésére fókuszál, akik a házastársuknak köszönhetően képesek megélni a fizetésükből, és akiknek még nem szegték kedvét a tanítástól az oktatási rendszer problémái.

"A felmondásomkor megmondtam Holtzer Péternek, az alapítvány elnökének, hogy innentől kezdve a részemről hiteltelen lenne, ha bárkit arra biztatnék, hogy menjen el tanárnak. Ez most egyébként is nagyjából azt jelentené, hogy a szakadék szélére állítom és meglököm - mondta.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.