A Belügyminisztérium szerint 15 ezer tanár véleményezte eddig az új teljesítményértékelési rendszert Közoktatás
Eduline/MTI

A Belügyminisztérium szerint 15 ezer tanár véleményezte eddig az új teljesítményértékelési rendszert

Egy hét alatt több mint 15 150-en mondták el a véleményüket a pedagógus teljesítményértékelési rendszer koncepciójáról - közölte a minisztérium. A válaszokat úgy értékelték, a tanárok egyetértenek a rendszerrel.

Az Oktatási Hivatal 2023. március 6-án online juttatta el a kérdőíveket a tanároknak, de a kérdőív kitöltésére továbbra is van lehetőség.

A Belügyminisztérium közleményében emlékeztet rá, hogy az új teljesítményértékeléssel kapcsolatban a pedagógusok körében korábban végzett online felmérés eredménye szerint a válaszadók 70 százaléka egyetértett azzal, hogy díjazásuk a jövőben vegye figyelembe a teljesítményt.

Az első részeredmény szerint a válaszadók többsége "meghatározó szerepet tulajdonít az értékelési szempontrendszerben az adott intézmény sajátosságainak, és egyetért azzal, hogy a teljesítményértékelés során nem más intézmények pedagógusaihoz, hanem az adott nevelőtestületen belül célszerű viszonyítani az oktató-nevelő munka hatékonyságát" - áll a közleményben. Az értékelésben az igazgató szerepét tartják elsődlegesnek - teszi hozzá a minisztérium.

A tárca a "pedagógusok válaszai alapján dolgozza ki a teljesítményértékelés végleges szempontrendszerét" állítja a Belügyminisztérium, ezért valamennyi pedagógust arra kérnek, töltsék ki a kérdőívet.

Nem mindenki ért azért egyet az elképzeléssel

Novemberig minden pedagógusnak meg kell írnia és fel kell töltenie a portfólióját, ám ennek az előírásnak 12 ezren még nem tettek eleget. Sőt, több szakmai és civil szervezet is kifejezte véleményét az új tervezettel kapcsolatban - több ezren írták alá azt a petíciót, amiben a tervezet visszavonását követelik.

Véget ért a magyarérettségi, érkezünk a nem hivatalos megoldásokkal - kövessétek az eseményeket az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Véget ért a magyarérettségi, érkezünk a nem hivatalos megoldásokkal - kövessétek az eseményeket az Eduline-on

Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok, a vizsga után pedig jövünk a nem hivatalos megoldásokkal! A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.