A Ferenciek terénél hívták fel a figyelmet az oktatás állapotára diákok, szülők és tanárok Közoktatás
Eduline

A Ferenciek terénél hívták fel a figyelmet az oktatás állapotára diákok, szülők és tanárok

Demonstrációt tartottak az oktatás jövőjéért belvárosi iskolák diákjai, dolgozói és a szülők szerda reggel a Ferenciek terén lévő zebránál. A „Tavaszi zebra szerda a Ferencieken” nevű eseményt május végéig minden héten megtartják majd.

A demonstrálók szerda reggelente összegyűlnek a Ferenciek terén lévő zebránál, és ha zöldre vált a lámpa, átkelnek táblákkal, transzparensekkel, közben néhány másodpercre megállnak. Ugyanezt oda-vissza megcsinálják még néhányszor 25 percen keresztül – olvasható az esemény Facebook-oldalán.

Eredetileg ezt a megmozdulást egy szülő, Kállai Kornélia hirdette meg, a lakóhelyéhez legközelebbi zebránál, de azóta már többen csatlakoztak az ötletéhez. Azért találta ki az akciót, mert szerinte a sztrájkokkal és tüntetésekkel már mindenkit elértek, akit lehetett, de így az autósokon keresztül olyanokhoz is eljuttathatják üzenetüket, akik egyébként nem foglalkoznának az oktatás helyzetével – mondta a Telexnek.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.