Hogyan kellene matekot tanítani? Közoktatás
Eduline

Hogyan kellene matekot tanítani?

Miért éppen a matek a mumustárgy a magyar iskolákban?

Érdekes kísérlet lenne, ha a matematika tantervének összeállításában részt vehetnének olyanok is, akik nem matematikát tanítanak – mondta Csapodi Csaba, az ELTE TTK Matematikatanítási és Módszertani Központ oktatója a hvg.hu-nak.

A matematika mumustantárgynak számít. Ez részben azért van így, mert egymásra épül a tananyag, így ha valaki az elején nem ért meg valamit, akkor folyamatos kudarcélményben lesz része. Csapodi Csaba részt vett a 2020-as NAT összeállításában, és szerinte az is problémát okozhat, hogy csak olyan emberek határozzák meg, mit kell tanulni, akik értik a matekot. Ők nehezen tudják elképzelni, hogy minek a megértése okozhat nehézséget az adott életkorban.

„Nem azt állítom, hogy lehetetlen dolog megérteni a matematikát, csak azt, hogy túl sok mindent, túl rövid idő alatt kell megtanítani, ez sokaknak okoz nehézséget” - mondja.

A tananyagnál ugyanakkor még fontosabb az, hogy ki adja át a tudást a diákoknak: azt kellene elérni, hogy motivált és megbecsült tanárok tanítsanak az iskolákban, de ez a jelenlegi fizetések és pedagógushiány mellett nehéz elvárás.

Az interjúban a mesterséges intelligencia (MI) gyors ütemű fejlődésére is kitértek: a ChatGPT, chatrobot már magyar nyelven is meg tudja oldani a matekérettségi feladatait. Az ELTE oktatója szerint hatással lesz az MI az oktatásra, valószínűleg a konkrét ismeretek átadásának súlya csökkeni fog, de a tanárok személyes visszajelzésére és a szociális, illetve kommunikációs készségek fejlesztésére továbbra is szükség lesz.

Magyarország nem foglal el jó helyet az oktatás terén a nemzetközi rangsorokon, miközben az ázsiai országokban, a skandinávoknál, észteknél és portugáloknál egyre gyorsabb ütemben fejlődik az edukáció. Júliusban kiderülhet, hogy ezekben az országokban mit csinálnak máshogy, ugyanis idén Budapesten tartják a matematikatanítás módszertanával foglalkozó legnagyobb európai tudományos konferenciát, a CERME13-at, amely a European Society for Research in Mathetmatics Education (ERME) rendezvénye. Az eseményen, melynek főszervezője Csapodi Csaba, csaknem ezer tanár vesz részt a világ különböző részeiről.

Nem vettek fel az egyetemre? Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak Érettségi-felvételi Gál Luca

Nem vettek fel az egyetemre? Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak

Megérkeztek a 2025-ös felvételi ponthatárok, ám nem mindenki örülhetett a szerdai SMS-nek. Több tízezer jelentkező maradt le a vágyott szakokról, sőt sokan egyáltalán nem kerültek be semmilyen képzésre. Ha te is azok közé tartozol, akik nem nyertek felvételt, ne keseredj el: több alternatíva is a rendelkezésedre áll. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen lehetőségek közül választhatsz, ha első körben nem sikerült bejutni az egyetemre vagy főiskolára.