Átverés áldozata lett a celldömölki tanár, akiről azt terjesztették, hogy diákokkal szexchatel Közoktatás
Eduline

Átverés áldozata lett a celldömölki tanár, akiről azt terjesztették, hogy diákokkal szexchatel

A pedagógus két évvel ezelőtt írt osztályfőnöki esetjelzőt a család- és gyermekjóléti szolgálatnak, hogy problémát jelezzen egy diákjáról.

A Telex információi szerint a Celldömölki Városi Általános Iskolában évek óta terjedt a pletyka, hogy az intézmény egyik pedagógusa szexuális tartalmú felvételeket továbbít a14 év alatti diákoknak. Az iskola igazgatója, Viola István szerint sosem érkezett panasz az említett pedagógusra, sőt a diákok kifejezetten szerették őt.

A lap birtokába került hangfelvételek alapján a támadott pedagógus valóban szexuális tartalmú hangüzeneteket küldött egy felnőtt nőnek, aki közben írásban válaszolt neki és folytatásra biztatta. Erről a profilról azonban sem hangüzenet, sem fotó nem érkezett, így a pedagógusnak fogalma sem lehetett arról, hogy a chat másik oldalán egy diák vagy diákok ülnek.

„A tanár ellen egy bosszúhadjárat folyt, amit nem bírt lelkileg” – mondta a Telexnek Viola István.

Az intézmény igazgatója szerint a két évvel ezelőtt történt átverés oka, hogy az érintett tanévben a pedagógus esetjelzőt írt az egyik tanítványáról a helyi család- és gyermekjóléti szolgálatnak, amit a diák és az édesanyja is sérelmezett. Az érintett diák az esetkonferencia estéjén kezdte el először az osztálytársai, majd az iskola tanulói között terjeszteni a hangfelvételeket, melyeknek terjedését már nem tudták megakadályozni.

A Telex megkeresésére a Sárvári Tankerületi Központ vezetője, Rozmán László is azt mondta: korábban semmiféle panasz nem érkezett a pedagógusra, Viola István szerint pedig eljárást sem indítanak ellene, mert az eset „magánügy”.

Felmondott

„A munkaviszonya tanár úrnak a saját kérésére már megszűnt, mert nem bírta elviselni az őt ért támadást és az abból kialakult rágalomhadjáratot” – számolt be róla a Celldömölki Városi Általános Iskola igazgatója.

Az eset kirobbanása után a pedagógus Facebookról is törölte magát, és a felesége sem reagált a lap megkeresésére.

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerint a pletykák ellenére egyelőre sem hozzájuk, sem a Celldömölki Rendőrkapitányságra nem érkezett bejelentés vagy feljelentés a megvádolt pedagógus ellen.

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.