Három magyar robotprogramozó csapat is kijutott nemzetközi versenyekre Közoktatás
Eduline

Három magyar robotprogramozó csapat is kijutott nemzetközi versenyekre

A FIRST LEGO League verseny szegedi döntőjében három magyar csapat is nemzetközi kvalifikációs helyet szerzett. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium két csapata az Egyesült Államokba, egy barátokból szerveződő csapat pedig Marokkóba utazhat majd.

A FIRST LEGO League magyarországi döntőjén 9-16 éves gyerekek indultak. A legjobb robotfutam, valamint a legjobb robotkonstrukcióért járó első helyet a budapesti Kastélydombi Általános Iskola csapata szerezte mg, míg a legjobb innováció díjat a Mobilis Bits MRGT (Mobilis, Győr), a legjobb csapaszellem díjat az Over Engineering (Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest) csapat kapta.

Az összesített rangsorban végül az Izidumbu (Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest) csapata végzett az első helyen, amellyel kvalifikációs helyet nyert a Houstonban megrendezendő világfesztiválra, ahol a világ több mint 110 országából a legjobb 200 csapat versenyez majd egymással (a FIRST LEGO League világszerte több mint 1,3 millió csapattal rendelkezik).

A második helyen a barátokból szerveződő Blokkolók (Budapest) csapata végzett, amely így májusban a marokkói meghívásos világversenyen indulhat. A bronzérmet pedig az Over Engineering (Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Budapest) csapata szerezte meg, amely szintén az Egyesült Államokba utazhat majd, a Kaliforniában megrendezendő meghívásos versenyre.

A bodrogkeresztúri Eötvös József Általános Iskola, a csíkszeredai Fabton nevű csapat, illetve a szegedi Karolina Általános Iskola és Gimnázium csapata különdíjat kapott, Nádori Gergely, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára pedig életműdíjat.

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken Érettségi-felvételi Gál Luca

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken

Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.