Egy magyar iskolai program is felkerült a világ legjobbjainak rangsorára Közoktatás
Eduline

Egy magyar iskolai program is felkerült a világ legjobbjainak rangsorára

Az öt pécsi iskolában elindított program arra a jól ismert jelenségre reagál, hogy az oktatás középpontjában nem a diákok állnak.

A HundrED 100-as rangsorán a világ leginnovatívabb oktatási kezdeményezései szerepelnek. A lista összeállítói összesen háromezer oktatási projekt közül válogatták ki a legjobbakat.

A listára felkerült a Kreatív Partnerség program, amely öt pécsi iskolában indult el. „A program egy olyan pedagógiai megközelítést dolgozott ki – „jól működő osztályterem” elnevezéssel – amely a tanárokat osztálytermi munkájuk átalakítására bátorítja. A tanulás-tanítás átalakításához művészeti, kreatív alkotási folyamatokat vesznek alapul, ezeket csatornázzák be a tanórai és az iskolai életbe, illetve a szaktárgyi tanításhoz fűződő módszertani technikákat a művészeti gyakorlatból emelik át” – idézi a közlemény Németh Szilviát, a Kreatív Partnerség program vezetőjét.

A program arra reagál, hogy az oktatás középpontjában nem a diákok állnak, így aztán nem tudják megtanítani őket, hogyan érdemes tanulni – ennek gyakori következménye az alacsony iskolai teljesítmény, a lemorzsolódás, a korai iskolaelhagyás.  A program a T-Tudok Zrt. és a Kreatív Tanulás és Oktatás Alapítvány kezdeményezése, de részt vesznek benne a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának oktatói és hallgatói is.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.