Így számolják a pontokat a középiskolai felvételin: mutatjuk, mennyit ér a szóbeli Közoktatás
Eduline

Így számolják a pontokat a középiskolai felvételin: mutatjuk, mennyit ér a szóbeli

Mennyit érnek a központi írásbeli vizsga eredményeit a középiskolai felvételin, és mennyit számít a szóbeli (ha van)?

A középfokú iskolák háromféle pontszámítási módszert használhatnak. Figyelembe vehetik csak az általános iskolai tanulmányi eredményeket, de úgy is dönthetnek, hogy a tanulmányi eredményeket és a központi felvételin elért pontszámokat, vagy az iskolai jegyek és az írásbeli mellett a szóbelin elért pontszámot is beszámítják.

Azok a diákok, akiknek csak a tanulmányi eredmények és a központi felvételin elért pontszámok számítanak, január végén már hátradőlhettek, hiszen a 2x45 perces vizsgát idén január 21-én tartották.

Hány pontot érnek a vizsgák?

Az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint az írásbeli vizsgáknak a felvételi összpontszám legalább 50 százalékát kell adnia, de az iskolák akár úgy is dönthetnek, hogy a matematika és a magyar nyelvi feladatlapok eredményei közül csak az egyiket, például a matematika eredményeit számítják be. Ebben az esetben tehát önmagában ez adja majd a felvételi összpontszám felét.

Ha egy középfokú intézmény az írásbeli vizsgákat követően szóbeli vizsgát is szervez, annak eredménye az összpontszám maximum 25 százalékát teheti ki. A szóbelik időpontjáról ide kattintva olvashattok bővebben.

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.