Kártérítést kellene fizetnie a veronai buszbalesetért elítélt sofőrnek, de a szülők szerint megszabadult vagyonától Közoktatás
Eduline

Kártérítést kellene fizetnie a veronai buszbalesetért elítélt sofőrnek, de a szülők szerint megszabadult vagyonától

A börtönbüntetés mellett kártérítést is kell fizetnie a veronai buszbalesetért elítélt sofőrnek, azonban a per végére nincs semmi a nevén.

Ahogy mi is megírtuk, 2017. január 21-én a bíróság szerint a sofőr hibájából halt meg 18 utas, többségük budapesti gimnazista, amikor a sítáborból hazafelé tartó buszuk Veronánál egy autópálya-felüljáró pillérjének csapódott, majd kigyulladt. A hatéves börtönbüntetés mellett a sofőrnek családonként más-más összegű kártérítést kell fizetne. Csakhogy – az áldozatok szülei szerint – már nincs miből.

A szülők szerint megszabadult vagyonától a veronai busztragédiát okozó sofőr, hogy ne kelljen kártérítést fizetnie - fogalmaz az RTL Híradója. Az oldal szerint szülők most azért is pert indítanak, hogy korábbi vagyona visszakerüljön a férfi nevére.

A szülők ugyanis kiderítették, hogy a sofőr tulajdonos volt abban a cégben is, amely a gyerekeket szállító buszt üzemeltette.

 

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.