Jövő héten végig sztrájkolnak majd a tanárok az ELTE Trefort Ágoston Gimnáziumában. De nem akárhogy Közoktatás
Eduline

Jövő héten végig sztrájkolnak majd a tanárok az ELTE Trefort Ágoston Gimnáziumában. De nem akárhogy

A tiltakozás új, törvényes formáját próbálja ki jövő héten az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tantestülete: december 12-e és 16-a között csak 8 és 11 óra között lesz tanítás, vagyis csak az első három órát tartják meg.

A tantestület így tiltakozik az elbocsátások ellen, de – írják – szeretnének hozzájárulni a „közoktatás ügyét érintő, s a rendezéshez szükséges érdemi kormányzati lépések kikényszerítéséhez” is.

Jövő héten csak az első három órát tartják meg. A diákoknak haza kell menniük, a tanárok viszont maradnak a gimnáziumban: szakmai megbeszéléseken, értekezleteken vesznek részt.

Csütörtök országszerte több száz iskola pedagógusa sztrájkolt, több intézmény tantestülete pedig bejelentette: több napig tartó munkabeszüntetésbe kezdenek. Így döntött például a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium negyvenhat pedagógusa, ők nyolc napig sztrájkolnak majd.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.