Itt a válasz a minisztérium kérdőívére: most is a szülőket kérdezik, de egészen másról és másképp Közoktatás
Eduline

Itt a válasz a minisztérium kérdőívére: most is a szülőket kérdezik, de egészen másról és másképp

A Belügyminisztérium után a Szülői Összefogás Közösség is a szülőket kérdezi az oktatásról. Egészen más kérdéseket tesznek fel, mint a tárca.

A kérdőívben rákérdeznek például arra, hogy megvalósulhat-e érdemi és nyilvános párbeszéd az oktatás megújításáról, illetve egyetértenek-e a kitöltők azzal, hogy esélyteremtő, minőségi oktatás és nevelés kell mindenkinek – az óvodától az egyetemig.

A leírás szerint a Szülői Összefogás Közösség azt szeretné felmérni, hogy milyen mértékben tudatosult a társadalomban a közoktatás problematikája és az milyen társadalmi attitűdökkel találkozik. A kérdőív eredményét december 20-án teszik közzé.

Az alternatív kérdőív válasz lehet a Belügyminisztérium kérdőívére, amelyet december elején küldtek ki a Kréta rendszerén keresztül a szülőknek. Ebben olyan kérdést is feltesznek, amely arra utal, hogy a minisztérium szerint a tanárok „vonják be” a tiltakozásokba a diákokat.


„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.