Egyre több iskolában tagadják meg a munkát a pedagógusok, sorra csatlakoznak a tiltakozáshoz Közoktatás
Székács Linda

Egyre több iskolában tagadják meg a munkát a pedagógusok, sorra csatlakoznak a tiltakozáshoz

Már Gödöllőről és Sopronból is jelezték, hogy kiállnak a kirúgott pedagógusok mellett.

Elkeserítőnek és végtelenül felháborítónak tartom a Kölcseyben, Karinthyban, Eötvösben és a Vörösmartyban tanító kollégák kirúgását, egyben mélységesen álságosnak azt az indoklást, mely szerint a diákok érdekei miatt volt szükség az elbocsátásokra.

- írja Facebookon a Budapest IV. kerületi Lázár Ervin Általános Iskola egyik tanára, aki maga is polgári engedetlenségbe kezdett azt követően, hogy november 30-án nyolc pedagógust bocsátottak el három budapesti iskolából polgári engedetlenségre hivatkozva.

A pedagógusok kirúgására válaszul tüntetéseket és virrasztást is szerveztek különböző szervezetek és a diákok, a Tanárok a Tanárokért csoporthoz beérkező információk szerint csütörtöktől több tucat fővárosi általános-és középiskolában kezdtek polgári engedetlenségi akciókba.

Válaszul a nyolc kollégánk kirúgására, DECEMBER 1-TŐL POLGÁRI ENGEDETLENSÉGBE KEZDÜNK! CSATLAKOZZATOK! Jelentkezés a...

Posted by Tanárok a Tanárokért on Wednesday, November 30, 2022

A felsoroltakon kívül egész nap sztrájkol az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának 36 pedagógusa, a XX. Kerületi Kossuth Lajos Gimnázium 9 tanára, 7 pedagógus a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumból, de a Gödöllői Török Ignác Gimnázium magyar szakos tanára, Varga-Urbán Zoltán is.

Figyelemfelhívásommal kiállok továbbá az utóbbi időben a véleményük felvállalása, tiltakozásuk miatt elbocsátott pedagógusok (szeptember 30-án 5, november 30-án 8 kolléga) mellett, a diákjaik mellett, akinek hosszútávon hátráltatja ez a döntés a tanulmányait, korlátozza, súlyosan sérti a tanuláshoz való jogukat.

- fogalmazott a pedagógus.

Hozzá hasonlóan egy soproni intézmény, a Lackner Kristóf Általános Iskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára is a Facebookon adott hangot a véleményének.

Elég abból a gondolatból, hogy úgy várjuk „önfeledten” a karácsonyt, hogy közben kollégáinkat (s velük családjaikat és a kollégáink által tanított gyerekek százait) teszik tönkre, mert nem voltak hajlandóak akarattalan szolga módjára betartani a betarthatatlan, kizárólag önös és gátlástalan hatalmi érdekeket szolgáló, rájuk szabott, nyomorult törvényeket.

- írja.

A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium pedagógusai december 1-jén gördülő sztrájkba kezdtek. Facebook-bejegyzésükben azt írják: "amennyiben a gimnázium tantestületéből vagy nem pedagógus dolgozói közül bárkinek a munkaviszonyát egyoldalúan megszüntetik azért, mert sztrájkban vagy polgári engedetlenségben vesz részt, azonnal beadjuk felmondásunkat."

A polgári engedetlenségben részt vevő iskolák száma egyébként egyre bővül, az érintett Karinthy Frigyes és Vörösmarty Mihály Gimnáziumban pedig rendkívüli oktatási szüntetet rendeltek el.

NYILATKOZAT A tegnapi napon az ország nyilvánossága előtt történt pedagógus-elbocsátások kapcsán megfogalmazódott...

Posted by Hegyi Norbert on Wednesday, November 30, 2022
Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.