Iskolát vált Pankotai Lili - elmegy a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumból Közoktatás
Eduline

Iskolát vált Pankotai Lili - elmegy a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumból

Az iskolája pár hete elhatárolódott tőle az október 23-i felszólalása miatt.

A Telex úgy tudja, már meg is van az új intézmény, ahol befejezi majd az utolsó évét.

Pankotai Lili neve október 23-án került a köztudatba, mikor az oktatás jövőjéért szervezett budapesti tüntetésen előadott egy általa írt slamet, amiben trágár szavakat használt.

Iskolája ezek után elhatárolódott tőle, mondván, hogy beszéde nem összeegyeztethető az egyházi értékekkel. A pécsi diák ezután több interjúban is hangsúlyozta, nem bánta meg, hogy elmondta beszédét, mert úgy érzi, ő csak felvállalta a véleményét.

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.