Bezárnak egy nyíregyházi kollégiumot, így spórolnak az energiaköltségeken Közoktatás
Eduline

Bezárnak egy nyíregyházi kollégiumot, így spórolnak az energiaköltségeken

A nyíregyházi kollégiumban lakó diákoknak néhány nap múlva át is kell költözniük egy másik kollégiumba.

A kollégisták először két hete hallottak arról, hogy bezár a kollégium, néhány napja pedig hivatalos levélben értesítették őket – adta hírül az RTL Híradó.

Azt mondták nekik, hogy spórolni kell, ráadásul egyre kevesebb az elsőéves, ezért döntöttek a kollégium bezárása mellett.

A fenntartó azt nem közölte, összesen hány diákot és kollégiumi dolgozót érint a bezárás, és azt sem, emiatt lesznek-e elbocsátások. Annyit írtak, „a leghatékonyabb energiamegtakarítási lehetőségeket keresik”, a költségcsökkentő lépéseknél „az intézmények helyzetét, a tanulók és az oktatók érdekeit” veszik figyelembe.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.