Nehezebb lesz hazajutni az iskolából, több mint 2600 buszjáratot érint a mai sztrájk Közoktatás
Eduline

Nehezebb lesz hazajutni az iskolából, több mint 2600 buszjáratot érint a mai sztrájk

Figyelmeztető sztrájkot hirdetett kedd délutánra a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ), ezért 14 és 16 óra között fennakadásokra számíthattok, ha Volán-busszal szoktatok hazamenni az iskolából vagy az egyetemről.

A Népszava azt írja, körülbelül 2600 járatot érint a sztrájk, amely az összes megyére kiterjed. Különösen sokan sztrájkolhatnak Somogy és Pest megyében, többek között erősen megritkítva járnak majd a Volánbuszok Budakeszi, Solymár, Nagykovácsi, Budaörs, Pécel és Budapest között 14 és 16 óra között, míg Kaposváron 30 járat is érintett lehet.

A jogszabályok ugyanakkor előírják, hogy mindenütt biztosítani kell az elégséges szolgáltatást, ami a járatok 66 százalékát fedi le.

A dolgozók egyébként béremelésért harcolnak. Az idei 10 százalékos bérfejlesztés mellé további 10 százalékos alapbéremelést szeretnének, a jövőre ígért 5 százalék helyett 20 százalék. Azt mondják, a jelenlegi infláció mellett ez éppen csak elegendő lenne a fizetések vásárlóértékének megőrzéséhez.


Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.