Több mint kétszáz diák tüntet a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál a kirúgott tanárok miatt Közoktatás
Eduline

Több mint kétszáz diák tüntet a Kölcsey Ferenc Gimnáziumnál a kirúgott tanárok miatt

Legalább kétszáz diák tüntet a VI. Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt kirúgott tanáraikért. Akiknek azért mondott fel azonnali hatállyal a tankerület, mert több alkalommal polgári engedetlenségi akcióba kezdtek.

Ahogy arról péntek délután beszámoltunk, a tankerület öt tanárnak mondott fel azonnali hatállyal – az erről szóló dokumentumban az áll, hogy a polgári engedetlenséggel „közalkalmazotti jogviszonyból eredő alapvető kötelezettségeket szegték meg”.

Késő délután diákok kezdték el szervezni a tiltakozást. A hvg.hu helyszínen tartózkodó tudósítója szerint nagyjából kétszáz diák lehet a helyszínen, a Munkácsy Mihály utcában annyian vannak, hogy elállják az autók elől az utat. Az utca két bejáratánál rendőrök állnak, ők az autókat már be sem engedik.

A tömeg skandál is: előkerült a „kérjük vissza a tanárainkat!” és a „nincs tanár, nincs jövő!” rigmus is. Egy nagyobb molinót is kifeszítettek, rajta az „el a kezekkel a tanárainktól felirattal”.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.