Négyhetes gördülő sztrájkba kezdett a Közgazdasági Politechnikum több tanára Közoktatás
Eduline

Négyhetes gördülő sztrájkba kezdett a Közgazdasági Politechnikum több tanára

A következő egy hónapban kétnaponta, egy-egy tanórára nem veszik majd fel a munkát.

Mi, a Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium alulírott tanárai tiltakozunk a kormány oktatáspolitikája ellen; követeljük, hogy érdemben tárgyaljanak a pedagógus-szakszervezetetekkel, és hajtsák végre mindazokat a szakmai és gazdasági reformokat, melyek egy európai szellemű, demokratikusan működő oktatási rendszer létrehozásához és a pedagóguspálya társadalmi megbecsülésének biztosításához elengedhetetlenek”

- írják az iskola tiltakozó tanárai a közleményben, amelyet hétfőn tettek közzé. A pedagógusok a sztrájk alapjogként való elismerését és a pedagógusok béreinek érdemi emelését követelik, szúrta ki a 444.hu.

Az iskola tanárai azt írják, tiltakozásukat és az állami szférában foglalkoztatott kollégáik iránti szolidaritásukat a mai naptól kezdődően egy 4 hétig tartó gördülő sztrájkkal fejezzük ki. "A következő hónapban kétnaponta, egy-egy tanóra idején nem vesszük fel a munkát”- teszik hozzá. Összesen 47 pedagógus írta alá az ívet.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.