Több száz mobilkazánt vásárol a kormány, több iskolában is ezekkel fognak majd fűteni Közoktatás
Eduline

Több száz mobilkazánt vásárol a kormány, több iskolában is ezekkel fognak majd fűteni

Négyszáz konténerkazánt szerez be a Technológiai és Ipari Minisztérium, ezeket közintézményekben – többek között iskolákban – használják majd.

A négyszáz konténerkazán beszerzéséről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg. Ebben egyebek mellett az áll, hogy „a kormány egyetért azzal, hogy a magyar energiaellátás biztonsága és az energiaárak elviselhető szinten tartása érdekében gyors és hatékony kormányati intézkedések meghozatalára van szükség, amelynek részt a köznevelési és más állami épületek alternatív fűtési módokra való áttérésének biztosítása”.

Ezért négyszáz konténerkazánt helyeznek el közintézményeknél, köztük iskoláknál.

Palkovics László technológiai miniszter néhány napja már beszélt ezekről a mobilkazánokról, amelyek pelletet és biomasszát égetnek. “A kazánok odahelyezhetők az épületek mellé, és így meleg vízzel lehet az épületet fűteni” – mondta az ATV-nek.

 

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.