Egy budapesti gimnázium magasabb fizetésért keres takarítót, mint történelemtanárt Közoktatás
Eduline

Egy budapesti gimnázium magasabb fizetésért keres takarítót, mint történelemtanárt

No comment – ezzel a kísérőszöveggel osztotta meg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) azt a két álláshirdetést, amelyben egy budapesti középiskola keres délutános takarítót, valamint történelemtanárt.

Csakhogy míg a takarítónak nettó 200 ezer forintost bért kínálnak, a történelemtanárnak – akinek ráadásul angolul kell megtartania az óráit – bruttó 203 ezer forintos alapbért. Nem az iskola trükközik, a magyarországi pedagógus-bértábla szerint egész egyszerűen ennyi a tanárok induló alapfizetése.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.