Több száz diák, tanár és szülő tüntetett Miskolcon, petíciót adtak át a tankerület vezetőjének Közoktatás
Eduline

Több száz diák, tanár és szülő tüntetett Miskolcon, petíciót adtak át a tankerület vezetőjének

Diákok, tanárok és szülők alkottak élőláncot a miskolci Herman Ottó Gimnázium körül, így tiltakoztak Dezsőfi György igazgatóhelyettes felmentése ellen. Az élőláncból egy idő után tüntetés lett, a résztvevők többek között azt skandálták: „ki fog minket tanítani?”.

Ahogy arról múlt héten beszámoltunk, Dezsőfi Györgyöt, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét pénteken mentette fel a tankerület, mert részt vett az iskola 37 pedagógusának polgári engedetlenségi akciójában.

A diákok, a szülők és tanárok hétfő reggel az iskola körül alkottak élőláncot, majd fekete zászlóval, molinókkal vonultak végig a városon, ahol – számolt be facebookos élő tudósításban Molnár Áron, vagyis NoÁr – a Földes Ferenc Gimnázium diákjai is csatlakoztak hozzájuk.

A tüntetők a miskolci tankerületi központ épülete előtt azt skandálták, hogy „nincs oktatás, nincs jövő”, „nincs tanítás, nincs jövő”, „gyertek ki”.

„Dezsőfi tanár úr maga is hermanos diák volt, munkája meghatározó az iskola életében. Neki köszönhető az elektronikus napló bevezetése, még a Kréta-napló bevezetése előtt. Az online átállás nem jöhetett volna létre nélküle, hiszen ő indította el hatalmas munkával, rövid idő alatt” – mondta a tankerületi központ előtt egy hermanos diák, hozzátéve: Dezsőfi György nélkül „gyakorlatilag megáll az élet a Hermanban”, ezért azt követelik, hogy a tankerület azonnal helyezze vissza az igazgatóhelyettesi pozícióba.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.