A Miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét felmentette a tankerület Közoktatás
Csik Veronika

A Miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét felmentette a tankerület

A miskolci gimnáziumban szeptember 5-én a tantestület 37 pedagógusa is tiltakozott polgári engedetlenség keretében. Az akcióban résztvevő tanárok levelet kaptak a tankerülettől, az igazgatóhelyettest pedig azonnali hatállyal felmentették.

A szerkesztőségünkbe eljutott a hír, miszerint a Miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt felmentették a pozíciójából, ezt az intézmény igazgatója is megerősítette az Eduline-nak.

Pilz Olivér az intézmény egyik tanára, aki szintén részt vett a hétfői akcióban, elmondta, a felmentés háttérben az áll, hogy az igazgatóhelyettes is részt vett a polgári engedetlenségben. Bár a felmentését közlő levélben jogszabályi hivatkozásokon - a tanárok sztrájkrendeleteként elhíresült 2022-es törvényen, illetve a tankerület szervezeti és működési szabályzatán - kívül indokot nem írt a tankerület, Dezsőfi Györgyöt azonnal, a következő munkanaptól, tehát jövő hét hétfőtől felmentették - mondta. Ezt az igazgató át is vette a mai napon.

Az érintettnek három napja van, hogy bővebb indoklást kérjen a tankerülettől - tette hozzá Pilz Olivér. A miskolci iskola tanárai is megkapták a tankerület fenyegető levelét, melyet azóta több érintett is megosztott. A miskolci iskola tanára hozzátette, a levélben a tankerület "előre be nem jelentett" eseményre hivatkozik, azonban ők napokkal az akció előtt bejelentették azt.

Ahogy az Eduline megírta, névre szóló levélben, a korábban polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusokat a tankerületi igazgató "rendkívüli felmentéssel" fenyegette meg, ha ismét megtagadják a munkát.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.