Az egyik kőbányai általános iskolában tizenkét pedagógus tagadta meg a munkát csütörtök reggel Közoktatás
Eduline

Az egyik kőbányai általános iskolában tizenkét pedagógus tagadta meg a munkát csütörtök reggel

Két budapesti iskolában is polgári engedetlenségi akcióba kezdtek csütörtök reggel pedagógusok. Az egyik kőbányai általános iskolában tizenketten döntöttek úgy, hogy csütörtökön nem tartják meg az óráikat.

A Telex azt írja, hogy a kőbányai Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában tizenkét tanár döntött úgy, hogy nem veszi fel a munkát. A lapnak Czédly Mariann, az iskola egyik pedagógusa azt mondta, a szülőket hétfőn tájékoztatták a munkabeszüntetésről, ők ezt támogatták, sőt azt is mondták, hogy a felsős gyerekeiket nem fogják beküldeni az iskolába csütörtökön.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium harmincöt tanára is polgári engedetlenségi akcióba kezdett a tanév első napján. Reggel nyolckor, a Rákóczi téren tartott sajtótájékoztatójukon azt mondták, pénteken sem tartják meg az óráikat. A gimnázium egyik tanára az Eduline-nak azt mondta, minden hónapra terveznek hasonló akciókat, egészen addig, amíg nem történik változás az oktatásban.


„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.