Újabb kérdőívet kaptak a tanárok a Belügyminisztériumtól Közoktatás
Eduline

Újabb kérdőívet kaptak a tanárok a Belügyminisztériumtól

A minisztérium arra kíváncsi, mit gondolnak az érintettek a "köznevelés egyes kérdéseiről", még egy hetük van azoknak, akik szeretnék elmondani a véleményüket.

Ez már nem az első kérdőív, az első alkalommal mindössze 15 százalék válaszolt, ezért az Oktatási Hivatal külön megjegyzi, hogy szeretnék, ha most jobb lenne ez az arány, „mert mi Önökkel együtt szeretnénk kialakítani a köznevelés új rendszerét” - írja a Telex egy olvasóra hivatkozva.

Az oldal szerint a kérdőív anonim, 15-20 percet vesz igénybe a kitöltés, augusztus 30. és szeptember 8. között küldhetik vissza a pedagógusok.

Indul a tanév, tiltakoznak a tanárok

Polgári engedetlenségi akcióval indította a 2022/2023-as tanévet a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium tantestületének harmincöt tagja. Törökné Pethő Erzsébet, a gimnázium angoltanára az Eduline-nak azt mondta, pénteken sem tartják meg az óráikat, és a következő hónapokban is terveznek majd hasonló akciót, „egészen addig, amíg nem lesz változás”.

Nem ők az egyetlenek, az egyik kőbányai általános iskolában tizenketten döntöttek úgy, hogy csütörtökön nem tartják meg az óráikat.

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.