Fekete ernyőkkel, fekete ruhában kezdte meg a tanévet a Pedagógusok Szakszervezete Közoktatás
Szabó Fruzsina

Fekete ernyőkkel, fekete ruhában kezdte meg a tanévet a Pedagógusok Szakszervezete

Fekete ruhában jelentek meg a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) vezetői tanévkezdő sajtótájékoztatójukon, szerintük ugyanis ez a szín illik leginkább az oktatás állapotához. Kiáltványt fogalmaztak meg a magyar oktatás súlyos problémáiról, ezt a nemzetközi sajtónak és nemzetközi szervezeteknek is eljuttatják.

„Temetés helyett a szakadék széléről világgá kürtöljük fájdalmunkat” – mondta a sajtótájékoztatón Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke, aki szerint soha nem fizették túl a pedagógusokat, de korábban legalább megbecsült szakma volt. „Ma odáig jutottunk, hogy a pedagógusok azt tanácsolják tanítványaiknak, hogy ne ezt a pályát válasszák. Az okokat mindenki ismeri” – tette hozzá.

Nemzetközi szervezetekhez fordul a PSZ

A szakszervezet egy kiáltványt is megfogalmazott, amelyet a nemzetközi sajtóhoz, nemzetközi szervezetekhez is eljuttatnak. Ebben az áll, hogy a kormány évek óta nem ad választ a szakmai követelésekre, ehelyett látszattárgyalásokat folytatnak. Az OECD-tag uniós országok közül Magyarországon a legalacsonyabb a pedagógusok fizetése, a diplomások átlagbérének 60 százalékát teszi ki. Azt követelik, hogy a kormány a fizetéseket legalább a diplomás átlagbér 90, majd 100 százalékra emelje.

A sajtótájékoztatón felolvasott dokumentumban kitérnek arra is, hogy évente több ezren mennek nyugdíjba, utánpótlás pedig nincs, 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből. Az oktatásban dolgozóknak nem fizetik ki a túlmunkát, a sztrájkjogukat pedig Európában egyedülálló módon korlátozták.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke szerint 1848 óta egy kormány sem kért a nemzet jövőjét meghatározó közoktatáshoz „külföldről segélyt” – utalt arra, hogy a kormány a pedagógusok béremelésével megvárja, amíg az Európai Bizottsággal meg tudnak állapodni a helyreállítási pénzekről.

Polgári engedetlenséget nem, polgári engedelmességet kérnek

„Mi nem polgári engedetlenséget hirdetünk, hiszen ilyet nem is szervezhetünk. A polgári engedelmességre kérjük a kollégákat: tartsák be az utolsó betűig a jogszabályokat. A többletmunkát csak akkor végezzék el, ha azt kifizetik. Ha nem hajlandók, akkor a szakszervezet bírósági úton be fogja hajtani” – mondta Totyik Tamás.

A PSZ vezetői arról is beszéltek, hogy várják Novák Katalin köztársasági elnököt az iskolákba, „de ne vörös szőnyegen vezessék be az igazgatói irodába”, hanem legyen ott reggeltől estig a pedagógusokkal, hogy megtapasztalja, milyen körülmények között dolgoznak.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.