Ahol nincs bekötve gáz, ott gondban vannak a tanodát, iskolát működtető szervezetek is Közoktatás
Eduline

Ahol nincs bekötve gáz, ott gondban vannak a tanodát, iskolát működtető szervezetek is

Komoly problémával néznek szembe azok a szervezetek, amelyek hátrányos helyzetű térségekben működtetnek iskolákat, óvodákat vagy tanodákat. Sok településen gázzal ugyanis nem tudnak fűteni.

A Népszava azt írja, az egyik leghátrányosabb helyzetű településen, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabőn a Magyar Máltai Szeretetszolgálat működteti szinte az összes intézményt, a gyerekházat, a tanodát, az óvodát, az iskolát.

Az ottani Jelenlét program vezetője a lapnak azt mondta, a településen nincs bekötve a gáz, így jó ideje azon gondolkodnak, hogyan szerzik be a téli tüzelőt. Eddig bármelyik környékbeli tűzifa-kereskedőhöz fordultak, mindenhonnan azt a választ kapták, hogy fa nincs, nem tudják, mikor lesz, az előjegyzésre is sorba kell állni érte.

A tavalyi szezonból megmaradt fa legfeljebb néhány napra elegendő. A településen már annak is örülnek a családok, ha napközben olyan helyen tudják a gyerekeket, ahol van fűtés. 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.