Különleges iskolát indítottak Budán száz éve, így nézett ki az egyik diák bizonyítványa Közoktatás
Eduline

Különleges iskolát indítottak Budán száz éve, így nézett ki az egyik diák bizonyítványa

1926-ban nyílt meg Magyarország első Waldorf-iskolája, amely hét évig működött a Kis-Svábhegyen. Az Országos Waldorf Alumni most a Facebookon osztott meg fotót az iskola egyik diákjának bizonyítványáról.

„Amikor azt kérdezték tőlem, mikor hazamentem szabadságra: - Megcsináltad már a leckédet? vagy: - Kész van-e a házi feladat? Akkor csak úgy lestem, hogy mi az. Egyszerűen nem volt. Csak mindent hallás után, meg ott az órán megtanultunk, leírtunk, írtunk, olvastunk, tanultunk angolul. Egész jól tudtunk angolul. Sőt, azt hiszem, előadást is tartottunk angolul” – így emlékezett vissza Papp-Váry Zsuzsanna (1917-2010), Magyarország első Waldorf-iskolájának diákja.

Az Országos Waldorf Alumni Facebook-oldalán közzétették az 1929-es bizonyítványt is.

„Mindig haragudtam, amikor értem jött valamelyik nagynéni, hogy jajj, szegény gyereket vigyük már ki, hogy ne maradjon benn az intézetben... Én sokkal jobban éreztem magam az intézetben, a Waldorfschule-ban, mint mikor kivittek mindenféle nagynénik” – idézik Papp-Váry Zsuzsannát.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.