Az összes diák sorfalat állt, így búcsúztak a kecskeméti gimnázium nyugdíjba vonuló igazgatójától Közoktatás
Eduline

Az összes diák sorfalat állt, így búcsúztak a kecskeméti gimnázium nyugdíjba vonuló igazgatójától

Szombaton írtunk arról az amerikai tanárnőről, akitől kollégái és tanítványai egészen különleges módon – sorfalat állva – búcsúztak, amikor nyugdíj előtti utolsó munkanapját töltötte. Egyik olvasónktól megtudtuk, hogy hasonló búcsúztatást itthon is szerveztek már.

A Kecskeméti Katona József Gimnázium igazgatója, Szabó István a tanév végén vonult nyugdíjba – 22 évig vezette az iskolát.

Munkatársai és tanítványai június közepén meglepték: a gimnázium összes diákja sorfalat állt Kecskeméten, a távozó igazgató mellettük kerékpározott el egészen az iskoláig.

A gimnázium Facebook-oldalán azt írták, az a reggel olyanra sikerült, mint amilyen maga az ünnepelt és az általa vezetett iskola: fiatalos, kreatív, egyben épít a katonás hagyományokra is. A diákok egyenruhába öltöztek, a nulla kilométerkőnél találkoztak, ahonnan a ballagási menet is indulni szokott. A kerékpáron érkező igazgatót a főtéren várták, ahol a polgármester köszöntette, és csatlakoztak hozzá a városi középiskolák küldöttei, vezetői is. "Igazgató Úr az iskoláig tartó befutó szakaszt igazán egyedi módon tekerhette végig: a szurkoló, buzdító diákok, osztályfőnökök sorfala előtt gurult végig, közben az alkalomra készült – a mezőny élén járó személyt megillető – sárga trikót viselte" – tették hozzá.

Itt nézhetitek meg a videót a búcsúzásról.

 

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.