Az iskolai menzákat is érintheti a folyamatos drágulás Közoktatás
Eduline

Az iskolai menzákat is érintheti a folyamatos drágulás

Beszerzési gondok vannak a területen és a folyamatos áremelkedés is problémát okoz. Szeptemberben akár az ezer forintos árat is elérheti a háromszori étkezés díja.

Már beszerzési gondok is nehezítik a közétkeztetést amellett, hogy az élelmiszerárak emelkedését szinte lehetetlen követni – értékelte az ágazat helyzetét a Népszavának az Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke.

Miközben a konyhák ilyen gondokkal küzdenek, néhány hete kiderült: hamarosan népegészségügyi hatósági vizsgálatok elé nézhetnek a közétkeztetők. Az oldal szerint a kormány ellenőrizni akarja, betartják-e azt a jogszabályt, ami megszabja, milyen alapanyagokat milyen gyakorisággal lehet használni az iskolai menzákon, s mindezt úgy, hogy közben nem tudhatják, azon az áron érkezik-e meg az élelmiszer, mint amin megrendelték.

Ahol az önkormányzat külső szolgáltatótól rendeli az ételt, ott az alapanyagok drágulása miatt hónapok óta erősödik a cégek nyomása és már többnyire tárgyalnak is a díjak emeléséről. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint ősszel általánossá válhat az országban, hogy háromszori étkezés esetén a közétkeztetés teljes áron számolt térítési díja eléri az ezer forintot.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.