Sok lánytól vették el a jövőt a tálibok azzal, hogy nem engedik vissza őket a középiskolákba Közoktatás
Tornyos Kata

Sok lánytól vették el a jövőt a tálibok azzal, hogy nem engedik vissza őket a középiskolákba

Hatodik osztálytól továbbra sem járhatnak iskolába a lányok Afganisztánban. Pedig egymillió lány készült az iskolakezdéshez a nyolc hónapos tilalom után, köztük Sajida Hussaini is, aki idén ballagott volna el a gimnáziumból.

A tálibok tavaly augusztusi hatalomra kerülésük óta folyamatosan nyirbálják a nők jogait: nyilvános helyeken a teljes testüket, arcukat eltakaró ruhában jelenhetnek meg, nem vehetnek részt tüntetéseken, és - sokak számára ez a legfájóbb döntés - a lányoknak megtiltották, hogy középiskolába járjanak.

A korlátozás enyhülni látszott

A tálibok azt ígérték, hogy március 23-án újra megnyitják az iskolákat a lányok előtt, de ez az ígéret sem teljesült. Amikor a BuzzFeed által bemutatott Sajida Hussaini és osztálytársai megérkeztek az iskola bejáratához, azt mondták nekik, hogy nem mehetnek be. “Soha nem felejtem el azt a pillanatot” - mondta a diáklány a BuzzFeed Newsnak.

Sajida azt remélte, hogy a gimnázium után diplomát szerezhet, és egy nap majd elég pénzt kereshet ahhoz, hogy gondoskodni tudjon szüleiről. „Perzsa irodalmat tanultam volna, hogy írhassak a társadalmam sebeiről és sorsáról” – mesélte a lány.

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.