Rövid időn belül, „megfelelő, minimális mértékben” emelné a tanárok bérét Kövér László Közoktatás
Eduline

Rövid időn belül, „megfelelő, minimális mértékben” emelné a tanárok bérét Kövér László

A tanárok bérkövetelései jogosak, rövid távon is foglalkozni kell ezzel, és a „megfelelő, minimális mértékben emelni” – ezt mondta Kövér László házelnök az Inforádiónak.

A hvg.hu az Inforádióban elhangzottak alapján azt írja: Kövér Lászlót kedd este többek között arról kérdezték, mikor lehet emelni a pedagógusok fizetését.

Az újraválasztott házelnök azt mondta, a bérkövetelések jogosak, rövid távon is foglalkozni kell ezzel, és „a megfelelő, minimális mértékben emelni” azért, hogy újra vonzó legyen a pálya.

„Vagy vonzóbb, mint ahogy most látszik, mert nagyon sok fiatal elmegy inkább mást csinálni, mint hogy iskolában próbáljon veszkődni a gyerekekkel” – tette hozzá.
Hozzátette azt is, hogy a béreket úgy kellene kiszámolni, hogy a szakmunkások, az orvosok és a tanárok is tudják, milyen életpályára és egzisztenciára számíthatnak, de ehhez „egyfajta közös nevező” is kellene „azokkal a politikai erőkkel is, akik éppen ellenzékben vannak, hogy lehetőség szerint ne borogassuk fel újra és újra, ciklusról ciklusra ezt az egészet”.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.