Kossuth téri tüntetést szerveztek a pedagógussztrájk első napján, borsot törtek Áder János orra alá, rendszeresen ott vannak a tanárok demonstrációin. A Diákok a Tanárokért nevű csoport a semmiből tűnt fel március közepén, de tagjai azt mondják, addig nem hagyják abba az akciózást, amíg a kormány nem teljesíti az oktatásban dolgozók követeléseit, az elhibázott oktatáspolitikai döntéseknek ugyanis hosszú távon a diákok isszák meg a levét. De kik ők, és hogyan tudtak néhány hét alatt több ezer középiskolást a tanárok mellé állítani?

„Fel sem fogtam, mennyien vagyunk, amíg a Margit híd pesti hídfőjéhez nem értünk. Hátranéztem, és azt láttam, hogy a menet vége akkor ért fel a hídra a budai oldalon. Elképesztő volt az összetartás, pedig sokan soha nem voltak még tüntetésen” – emlékszik vissza március 16-a egyik katartikus pillanatára a 18 éves Mihályi Marcell. Ez volt az a nap, amikor legalább 29 ezer pedagógus sztrájkolt a magasabb fizetésért és a munkaterhek csökkentéséért, több ezer középiskolás a Kossuth téren, több száz tanárszakos egyetemista néhány utcával arrébb tüntetett a tanáraiért, a területért felelős minisztérium pedig „kormányellenes kampányakciókra” panaszkodott.

Az a januári figyelmeztető sztrájk és a polgári engedetlenségi hullám után aligha lepett meg bárkit, hogy az iskolák egy része kiürült a két nagy pedagógus-szakszervezet határozatlan időre meghirdetett sztrájkjának első napján, arra viszont szinte senki – sem a szervezők, sem a tüntetők, sem a sztrájkoló tanárok, a szakszervezetek, de még az újságírók sem – számított, hogy többezres tüntetés lesz a diákok elsőre szolidnak ígérkező szolidaritási akciójából. A demonstráció után egymást érték a Facebookon a videók és képek, tanárok tömegei köszönték meg posztokban és kommentekben a középiskolások támogatását. Akik – a sztrájk miatt szabaddá vált – délelőtt Budapest három pontján, a Széll Kálmán téren, a Fővám téren és a Hősök terén gyülekeztek, onnan skandálva vonultak át a Bazilikához, majd a Kossuth térre.

„Nincs hatalmad felettem”, „Kis pénz – kis tanítás”, „Nincs tanár, nincs jövő”, „Szabad ország, szabad oktatás”, „Semmit rólunk nélkülünk” – skandálták. Az üzenet egyértelmű volt: az oktatásban uralkodó állapotok ellen – az alacsony tanári fizetések, a túlterheltség, a ki nem fizetett túlórák, a tanárhiány, a pedagógiai szabadságot lenullázó tantervek – nemcsak a tanároknak, hanem a diákoknak is tenniük kell. Előbb-utóbb ők érzik majd leginkább, mennyire recseg-ropog az oktatási rendszer.

A demonstráció mögött budapesti gimnazistákból álló, akkor formálódó csapat állt. Ma már nevük is van: ők a Diákok a Tanárokért, amelynek keménymagja tizenöt-húsz emberből áll. Mindannyian gimnazisták, egyik találkozópontjuk a Mikszáth téri Kis Fecske. Közülük többen arról meséltek az Eduline-nak: már az év elején úgy érezték, muszáj valahogy támogatniuk azokat a tanárokat, akiket méltatlan helyzetbe hozott a kormány azzal, hogy még a sztrájkjoguktól is megfosztotta őket.

Azt mondják, egyszerűen elkezdték gyűjteni az ismerősöket, végül huszonhárom iskolából csatlakoztak a demonstrációjukhoz valamilyen formában. A csoportból többen ekkor, így ismerkedtek meg egymással. Az elmúlt másfél hónapban az oktatási demonstrációk állandó szereplőivé váltak: beszédet mondtak a pedagógusok március 19-i „kockásinges”, szintén Kossuth téri tüntetésén, a két nappal az országgyűlési választás előtt megtartott szolidaritási koncerten és demonstráción, és ők voltak azok is, akik kockás szalagokkal és skandálással várták Áder János köztársasági elnököt az egyik II. kerületi gimnázium előtt.

Nem ez volt az utolsó akciójuk. A csoport egyik tagja, Mihalics Lili azt mondja, amíg a két pedagógus-szakszervezet szünetelteti a sztrájkot (a PSZ és a PDSZ a választás előtt pár nappal döntött a munkabeszüntetés felfüggesztése mellett, ügyvivő kormánnyal ugyanis nem tárgyalhatnak, az új kormány pedig csak május második felében alakul meg), addig nekik is van egy kis idejük kitalálni, merre tovább. „Szeretnénk több iskolát, több diákot bevonni. El szeretnénk jutni a vidéki diákokhoz. Azt szeretnénk elérni, hogy legyenek nagyobb megmozdulások, és a társadalom folyamatosan figyeljen az oktatásra” – teszi hozzá.

De kik ezek a 17-18 évesek, akik a sztrájkoló tanárok mellé állítottak több ezer középiskolást? Milyen üzeneteket kaptak a demonstráció után, és mit gondolnak az oktatás helyzetéről? Kattintsatok a fotók alatt a linkekre, a Diákok a Tanárokért csoport öt tagjáról portrét olvashattok.

Mihalics Lili, tizenegyedikes a Szent István Gimnáziumban, 18 éves

A családjában anyagi ágon majdnem mindenki tanár vagy tanító, a dédapja kántor-tanító volt, az édesanyja egyetemi tanár, „csakhogy a dédapámra még felnéztek az emberek a hivatása és a tudása miatt, míg ha ma azt mondja valaki, hogy ő egyetemi tanár, az a társadalom számára semmit nem jelent”.

Olvassátok el portrénkat Mihalics Liliről itt.

Kranyik Tünde, tizenegyedikes a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, 18 éves

„Az agglomerációban élek, napi három órát utazok. Gyakran előfordul, hogy este döntenem kell: tanulok még egy kicsit, vagy inkább alszom öt órát? Folyamatos a teljesítménykényszer, én ráadásul maximalista is vagyok, pedig valójában jó kérdés, hogy ha az egész oktatási rendszer rossz, akkor én miért akarok ebben jó lenni?”

Olvassátok el portrénkat Kranyik Tündéről itt.

Mihályi Marcell, végzős a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, 18 éves

Néhány nap múlva érettségizik, pszichológia szakra készül. Pedig eredetileg más volt a terve: angol-francia szakos tanár szeretett volna lenni. „Ősszel négy-öt tanárral beszélgettem a terveimről. Azt mondták: higgyem el, nem ez az, amire vágyom".

Olvassátok el portrénkat Mihályi Marcellről itt.

Gajzágó József, tizenegyedikes a Szent István Gimnáziumban, 17 éves

„Nagyon sokan megköszönték, hogy kiálltunk értük. Olyan tanárok is, akiktől nem is számítottam erre. Volt, aki csak fél évig tanított, a március 16-i tüntetés után mégis írt egy üzenetet, hogy köszöni. Két alsós tanítóm is írt, egyiküket meg is említettem, amikor a színpadon beszéltem. Az iskolában másnap behívtak minket a tanáriba, hoztak nekünk tortát, beszélgettünk egy kicsit a tanárainkkal. Csak pozitív visszajelzéseket kaptunk”.

Olvassátok el portrénkat Gajzágó Józsefről itt.

Csibrán Barna, kilencedikes a Marczibányi téri Kodály-iskolában, 16 éves

A környezetében meglepően sok a fiatal, 30 alatti tanár, akik közül többen azt tervezik, hogy ha nem lesz változás, elhagyják a pályát, „naponta hallok olyat, hogy jövőre már nem akarnak tanítani, és csak azért vannak még az oktatásban, mert mi itt vagyunk, és nekünk a legjobbat szeretnék”.

Olvassátok el portrénkat Csibrán Barnáról itt.